Kezdőlap Diákélet Robotika verseny a Bányaiban

Robotika verseny a Bányaiban

 

2016 március 19-én (szombaton) a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium megrendezte a VII. Robotprogramozó országos csapatverseny regionális döntőjét a közoktatás 5-8. évfolyamára járó diákok számára.

A versenyt hagyományteremtő céllal indítottuk 2010-ben. Az idei tanévben közel 80 csapat nevezett az ország teljes területéről, 32 iskola 200 diákja vett részt a versenyen. A jelentkezők számát tekintve rendezvényünk az ország legnagyobb robotversenye, amelyre a legjobb általános iskolás korú programozók neveztek be.

A nagy jelentkezőszámra való tekintettel a regionális döntőket az ország három városában egy időben rendeztük és a három helyszínről a legjobbak jutottak be az áprilisi döntőbe. A kecskeméti helyszín volt a legnépesebb, a jelentkezők fele érkezett a Bányaiba a szombati fordulóra. Ez mintegy 120 diákot és 25 felkészítő tanárt jelentett.

A cél az volt, hogy a tehetséges, informatika, programozás, reáltudományok iránt fokozottan érdeklődő diákok számára lehetőséget biztosítsunk tudásuk, kreativitásuk bemutatására, összemérésére, valamint hogy népszerűsítsük a programozást és a mérnöki kompetenciákat.

A verseny döntőjét szintén a Bányai Júlia gimnázium rendezi április 23-án.

A versenyre jelentkezett csapatok nagy száma azt mutatja, hogy egyre több iskola gondolja a robotika oktatási lehetőségeinek kihasználását fontosnak. Lelkes tanárok irányítása alatt mind több diák tartozik azok közé, akik az informatikának csak kevesek által értett, de szinte mindenki által használt területén képesek már tizenéves korban is komoly programozói tudást felmutatni.

Az idei versenyen is bebizonyosodott ez, hiszen a fiatal programozók a zsűri egyöntetű véleménye alapján olyan programozói tudásról tettek bizonyságot, ami sokak számára csak az egyetemeken válik elérhetővé.

A versenyről

A versenyen előre összeépített LEGO MINDSTORMS robotokat kellett programozni úgy, hogy megoldják az akadálypályán kitűzött feladatokat. A robotok működését és az elkészített forráskódokat szakmai zsűri értékelte és pontozta. Minden csapat azonos felépítésű robottal versenyzett, így a programozói tudás döntött a végső sorrendről.

Az egész napos verseny három kategóriában zajlott:

  1. kategória: 5. évfolyamos tanulók
  2. kategória: 6. évfolyamos tanulók

III. kategória: 7-8. évfolyamos tanulók

A verseny annyiban volt más, mint a hazai vagy nemzetközi egyéb robotversenyek, hogy itt a konstrukciók tervezése és építése nem kapott szerepet.

A hetedik-nyolcadik évfolyamos diákoknak már néhány perc alatt kellett olyan programokat létrehozniuk, amelyek alapján a robot megoldotta az akadálypályán kitűzött feladatokat. A feladatok megoldása és az indulók nagy száma azt bizonyítja, hogy kisiskolás korban is lehet a robotikát és programozást magas szinten űzni és a kívülállók számára szinte már „varázslatnak” tűnő módon irányítani az oktatási célokra kifejlesztett robotokat.

A verseny végeredménye (az országos döntőbe jutott csapatok)

  1. évfolyam
Helyezés Csapatnév Iskola Város
1. 2BarBot ROBOKTAT Budaörs
2. Logo Hajlítók KRK Szilády Áron Gimnáziuma Kiskunhalas
3. RobotEvolution Batsányi János Gimnázium Csongrád
4. MM Team Fabriczius József Általános Iskola Versegyház
5. BruSiBot ROBOKTAT Budaörs
5. Robotikusok Klebelsberg K.Á.I.G. Gyermekek Háza Budapest
  1. évfolyam
Helyezés Csapatnév Iskola Város
1. VMOH-6 Vörösmarty Mihály Általános Iskola Orosháza
2. SajtosPufók Bányai Júlia Gimnázium Kecskemét
3. NXT Titánok KRK Szilády Áron Gimnáziuma Kiskunhalas
4. LegoKockák Batsányi János Gimnázium Csongrád
5. Alpha 2-esek Medgyessy Ferenc Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Budapest
6. MAJUGLI Barcsay Jenő Általános Iskola Szentendre
7. Béta Budajenői Ált. Iskola Zsámbék

7-8. évfolyam

Helyezés Csapatnév Iskola Város
1. E-Vadul Bányai Júlia Gimnázium Kecskemét
2. RoboteamE5vos Eötvös József Gimnázium Budapest
3. Silver Alfa Bányai Júlia Gimnázium Kecskemét
4. Bármi Bányai Júlia Gimnázium Kecskemét
5. PROgramozó Fiúk Klebelsberg K.Á.I.G. Gyermekek Háza Budapest
6. LegoRockers Batsányi János Gimnázium Csongrád
7. Probot Szent István Gimnázium Budapest

 

További információ:

Web:         http://www.banyai-kkt.sulinet.hu/robotika

Tel.:           +36 20 479 8460

E-mail:      [email protected]

Kiss Róbert

az országos verseny fő szervezője

Kecskemét, 2016. március 19.