Kezdőlap Események Ünnepélyes programsorozatok a Fővárosban is

Ünnepélyes programsorozatok a Fővárosban is

 

Csendesen zajlottak le az ünnepélyes megemlékezések Budapesten. A rendezők számos helyszínen várták az érdeklődőket színes programokkal, koncertekkel, kiállításokkal. Az ünnepi eseményekkel párhuzamosan az összes politikai párt tartott megemlékezéseket a fővárosban, valamint civil szerveződések több tüntetést is tartottak az aktuális politikai helyzet ellen.

Hagyományokhoz híven a március 15. a Kossuth téren kezdődött reggel 9-kor Magyarország nemzeti lobogójának felvonásával és katonai tiszteletadással, melyen részt vett többek között Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök is. Az ünnepség után az érdeklődők átvonultak a Nemzeti Lovas Díszegység és a Magyar Honvédség Központi Zenekarának vezetésével a Nemzeti Múzeum elé, ahol a díszünnepség keretén belül Orbán Viktor mondott beszédet, majd Tarlós István Budapest főpolgármestere köszöntötte az ünneplőket.

A múzeumkert után az ünneplő tömeg továbbment a budai Várba, ahol a Magyar ízek utcájával vártak mindenkit, a Halászbástyánál pedig zenés előadásokkal, kiállításokkal várták a gyermekeket és felnőtteket egyaránt. Számos intézmény csatlakozott a Honvédelmi Minisztérium Rendezvényszervező Hivatala által megrendezett „Tisztelet a bátraknak” elnevezett eseményhez. Tárt ajtókkal várták a családokat a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeuma, a Magyarság Házam a Nagyar Nemzeti Galéria és a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára is.

A hagyományokhoz híven délután 3-kor az Országház Kupolatermében állami kitüntetések kerültek átadásra Áder János és Orbán Viktor részvételével. Külön figyelmet kapott Balázs Fecó előadóművész és dalszerző Kossuth- díja, valamint kitüntették az immáron Oscar- díjas film, a Saul fia alkotóit, Erdély Mátyás operatőrt, Nemes Jeles László filmrendező, forgatókönyvírót, valamint Röhrig Géza író, költő, színművészt is.

Civil szervezetek, politikai pártok is tartottak megemlékezéseket, de a napot tüntetések is tarkították; utcára vonult a Demokratikus Magyarországért Civil Társaság, akik a Kecskeméti utca és a Múzeum körút kereszteződésében mozgolódtak, valamint a Tanítanék Mozgalom tartott felvonulást a Hősök terétől a Kossuth térig, ahol sajtóinformációk szerint több tízezren vehettek részt.

(a kép illusztráció, a kecskeméti kisiskolások és óvodások megemlékezésén készült)