Kezdőlap Gasztro BÉT – Elemző: emelkedésre számítanak a tőzsdén

BÉT – Elemző: emelkedésre számítanak a tőzsdén

  Budapest, 2016. április 26., kedd (MTI) – A nemzetközi hangulatot követve enyhe emelkedésre számít az MTI által megkérdezett elemző kedden a Budapesti Értéktőzsdén.

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy óvatos emelkedésre számítanak nemcsak a Budapesti Értéktőzsdén, hanem az európai piacokon is.
Emlékeztetett arra, hogy kedden jegybanki kamatdöntés lesz, piaci várakozások szerint 15 bázisponttal csökkenthetik az alapkamatot, és ez is befolyásolhatja a forint árfolyamát.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 157,52 pontos, 0,59 százalékos emelkedéssel, 26 904,61 ponton zárt hétfőn.
A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest. A Mol 50 forinttal, 0,30 százalékkal 16 500 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 1,12 százalékkal 7213 forintra erősödött, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,43 százalékkal 470 forintra nőtt, forgalma 107,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 1,01 százalékkal 5522 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el. A BUMIX 1768,47 ponton zárt hétfőn, ez 2,16 pontos, 0,12 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

gpe \ egr \ ppd

MTI 2016. április 26.

 

(Kép forrása: Internet)