Kezdőlap Gazdaság BÉT – Emelkedéssel nyit a tőzsde az elemzők szerint

BÉT – Emelkedéssel nyit a tőzsde az elemzők szerint

    Budapest, 2016. április 13., szerda (MTI) – A pozitív európai hangulatban a nap első felében emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az MTI által megkérdezett elemzők.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta: optimista hangulatban indul a kereskedés Európában, ez hatással lesz a magyar tőzsdére is a nap első felében, ezután pedig a nemzetközi piacok mozgása lehet meghatározó. Az OTP-re céláremelés érkezett a Morgan Stanley pénzügyi szolgáltatótól, ennek is lehet pozitív hatása – tette hozzá.
Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárjában közölte, kifejezetten pozitív hangulatban nyithatnak az európai tőzsdék, miután az olaj árfolyama új csúcsot ért el. A részvényárfolyamok emelkedését a kedvező kínai külkereskedelmi adatok is támogatják.
A magyar részvények közül a Molnak kedvez a magasabb olajár, de az elemző általános jó hangulatra számít, amelyben valamennyi részvény emelkedhet a hét eleji technikai korrekció után.
Délután teszi közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a legutóbbi kamatdöntő üléséről szóló részletes jegyzőkönyvét. A forint árfolyama gyengülhet, ha a dokumentum megfogalmazásra arra utalna, hogy további jelentős lazítás várható a monetáris kondíciókban – jelezte.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 241,28 pontos, 0,92 százalékos csökkenéssel, 26 027,14 ponton zárt kedden, a részvénypiac forgalma 7,7 milliárd forint volt. A Mol 10 forinttal, 0,06 százalékkal, 16 070 forintra emelkedett, 1,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 75 forinttal, 1,08 százalékkal, 6880 forintra csökkent, forgalmuk 4,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,28 százalékkal, 463 forintra esett, forgalma 679,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 92 forinttal, 1,69 százalékkal, 5348 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

gká \ gry

MTI 2016. április 13., szerda