A Montázsmagazin 2016. április 23-án 16.00 órakor várja a következő Montázs-estjére a vendégeit, barátait a Kecskeméti Katona József Könyvtár kávézójában. Ez alkalommal a Ballószögben (Kecskemét szomszédságában) élő Demeter József és családja jön vendégségbe a Magazinhoz. A sokoldalú művészt sokan úgy ismerik: DeJó, a ballószögi székely. Józsi polihisztor: újságíró, költő, író, festőművész, grafikus, koreográfus, népzenész, nótafa, előadóművész…
1990-ben költöztek Erdélyből Magyarországra. Terike, a feleség mindenben férje oldalán áll és segíti. Két felnőtt fiuk van: ifjabb Demeter József és Demeter Lehel. Noha a két fiú nem örökölte apjától a művészetek ilyen nagyarányú művelését, nevelésük során beléjük ivódott a kultúra szeretete. Az idősebb fiú két diplomával rendelkezik, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságnál osztályvezető. Lehel hivatásos sportoló, asztalitenisz játékos és edző, többszörös magyar bajnok és osztrák bajnok is. A fiúk nagyon büszkék az apjukra, a szülők pedig a két fiukra.
Jó hangulatú rendezvénynek nézünk elébe, hiszen DeJó zenélni is fog, a műveiből is meghallgatunk részleteket, és sok érdekes történetet is hallunk majd a családjukról, hivatásukról, Erdélyről.
A moderátor Szeli Sára újságíró lesz, Gyöngyösi Szabó Katalin pedig verseket mutat be.
Várjuk tehát vendégeinket az áprilisi Montázs-estünkön 23-án, szombaton 16.00 órakor a kecskeméti Katona József Könyvtár kávézójában.
A Montázsmagazin szerkesztősége (www.montazsmagazin.hu)