Kezdőlap Diákélet Ingyenes felkészítő tanfolyam a Diplomamentő program sikertelen vizsgázóinak

Ingyenes felkészítő tanfolyam a Diplomamentő program sikertelen vizsgázóinak

Budapest, 2016. április 26., kedd (MTI) – E-learning alapú távoktató felkészítő tanfolyamra jelentkezhet a Diplomamentő program minden olyan résztvevője, aki – a próbálkozások ellenére – eddig még nem tudott nyelvvizsgát szerezni, ám a külön kérelemre, decemberi 31-ig meghosszabbítható végső határidő lejártáig számot adna tudásáról.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az Euro Nyelvvizsga Központ (Euroexam) által kifejlesztett, ingyenesen igénybe vehető „Mentőöv” tanfolyam azoknak a volt diplomamentős diákoknak adhat jelentős segítséget, akik eddigi próbálkozásaik során a B2-es szintű nyelvvizsgán megközelítették, de nem érték el a küszöböt, hajlandók további 3-5 hónapot belefektetni a nyelvtanulásba, ám önállóan nem vagy csak nagyon nehezen tudnának felkészülni az újabb vizsgára.
Rozgonyi Zoltán, az Euro Nyelvvizsga Központ vezetője elmondta, hogy a tanfolyamra valamennyi diplomamentős tanuló jelentkezhet, függetlenül attól, hogy korábban melyik vizsgaközpontnál próbálkozott, vagy hogy év vége előtt melyik vizsgán tervezi teljesíteni a feltételeket. A Mentőöv indításának első napján 750 volt diplomamentős regisztrált a tanfolyamokra, és a fejlesztők összesen mintegy 2500 résztvevőre számítanak.
A korábbi nyelvvizsga-próbálkozás eredményétől függően három, négy vagy öt hónapos tanfolyam a tanulókat folyamatos aktív munkára készteti. A tanulóknak ez idő alatt rendszeresen körülbelül 20-25 perces, jellemzően nem feleletválasztós, hanem produktív munkát igénylő írásos, illetve szóbeli feladatokat kell megoldaniuk, amelyekre az e-learninges rendszertől azonnali visszajelzést kapnak vagy az Euroexam tapasztalt vizsgáztatói adnak nekik személyre szabott értékelést.
A tanfolyam feltételeit az Euroexam a Diplomamentő programot elindító Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft.-vel történt egyeztetés után dolgozta ki. A programot támogatja a Nyelviskolák Szakmai Egyesülete és a programban korábban részt vevő nyelviskolák többsége is – írták.
Ezenkívül a Diplomamentő programban korábban országszerte részt vevő nyelviskolák közül 20 jelezte eddig, hogy havi 1-2 alkalommal személyes konzultációs lehetőséget is biztosítanak ingyenesen a tanulók sikeres felkészüléséhez. A tanulók eredményessége a képző intézmények érdekében is áll, hiszen a tanfolyam állami támogatásának teljes összegét csak akkor kapják meg, ha a csoportjaikban tanuló diákok legalább 70 százalékának sikerül nyelvvizsgát tennie.

bog \ bám \ gkp

MTI 2016. április 26.

 

(Kép forrása: Internet)