Budapest, 2016. április 14., csütörtök (MTI) – Közel 9 milliárd forintos keretösszeggel indul képzési program a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében a lakosság digitális készségének erősítésére – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára a projektet elindító rendezvényen csütörtökön Budapesten.
Cseresnyés Péter kiemelte: a felnőtt lakosság digitális írástudásának fejlesztését célzó program konzorciumban valósul meg, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH) vezetésével, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség és az NGM együttműködésében.
Hangsúlyozta, hogy egyre fontosabb lesz a dolgozók digitális készsége, mivel egy tanulmány szerint az ipari vállalatok 85 százaléka fogja digitalizálni folyamatait 2020-ra. A képzési program hozzájárul a hátrányos helyzetű felnőttek digitális kompetenciájának fejlesztéséhez, és egyben Magyarország versenyképességének megőrzéséhez is – mondta.
Kitért arra: a tárca fejlesztési tevékenységében több kezdeményezés célozza a digitális szakadék csökkentését, ezek közé sorolta a most induló program mellett a digitális oktatási stratégia kidolgozását, amely 2016 június végéig valósul meg. Szólt arról is, hogy az Országos Képzési Jegyzék megújítása során hangsúlyosabban jelennek meg a digitális készség követelmények.
Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára rámutatott: a közeljövőben minden álláshely betöltéséhez szükség lesz valamilyen szintű digitális készségre, miközben Magyarországon a 16-74 év közöttiek ötöde nem használt internetet 2015-ben. Ezért szükséges a digitális készségeket fejlesztő kormányzati intézkedések összessége, így a most induló projekt is.
Az ősszel induló országos program első ütemében új oktatási módszerekkel mintegy 100 ezer felnőtt képzése valósul meg, akik több szinten sajátíthatják el a levelezéssel vagy internetes kereséssel kapcsolatos ismereteket. A digitális készségek elsajátítása és növelése több munkaerőt biztosít az országnak, amivel a versenyképességet erősíti – mondta.
A projekt hozzájárul a digitális megosztottság csökkentéséhez, a szemléletformálást szolgálja, illeszkedik a nemzetközi és az európai közösség ajánlásaihoz. A projekt meghatározza az infokommunikációs egységes referenciakeretet, ami egységesen értelmezi a digitális készségeket, és lehetővé teszi ezek azonos célkitűzések mentén történő fejlesztését – tette hozzá.
hvk \ gpp \ gfp
MTI 2016. április 14.