Budapest, 2016. április 4., hétfő (MTI) – Babos Tímea pályafutása legjobbjaként a 39. helyen áll a női teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.
A 22 éves játékos – akinek eddigi legjobbja a 44. hely volt – annak köszönheti előrelépését a 49. helyről, hogy a múlt héten a nyolcaddöntőig jutott Miamiban. Honlapja szerint 2012. február 27-én került a top 100-ba: a monterreyi verseny megnyerésével a 107. helyről lépett a 68-adikra. Azóta szinte folyamatosan tagja a legjobb 100-nak, a szezonok végén rendre ott állt a világranglistán: 2012-ben a 64., 2013-ban a 88., 2014-ben a 99., míg 2015-ben a 85. volt az év végén.
Világranglistás helyezése változatlanul bíztató az olimpiai részvétel szempontjából, ugyanis június 6-án kell az első 56-ban lennie ahhoz, hogy riói kvótához jusson. Helyzetét megkönnyítheti, hogy egy nemzetből csak négyen indulhatnak egyesben az olimpián, továbbá hogy előtte nincs meg mindenkinek az előírt három Fed Kupa-részvétele 2013 és 2016 között.
„Nagyon boldog vagyok, hogy újabb mérföldkőhöz érkezett a pályafutásom. Az év elején azt mondtam, hogy az erre a szezonra szeretnék a top 40-be kerülni. Ehhez képest már most, Miami után top 40-es helyezést ünnepelhetek” – közölte az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában Babos, aki ezen a héten Katowicében szerepel. „Edzőmmel, Thomas Drouet-val nagyon büszkék vagyunk erre a helyezésre. Több mint két éve dolgozunk együtt, azóta folyamatosan javul a ranglistám, és egyre jobb a játékom. Rengeteget dolgoztam az elmúlt két évben, hogy jobb legyek. Most ez a miami torna számomra is bizonyíték és mindenki számára valamilyen kis visszajelzés lehet, hogy igenis jól tudok játszani. Ez csak a házam egyik újabb emelete, most már egyre stabilabb az alap, remélem, hogy tudok tovább építkezni.”
A magyar teniszező egyben köszönetet mondott edzőinek, családjának, szponzorainak és mindenkinek, aki a háttérben, „a fal mögött” dolgozik.
„És természetesen köszönöm minden szurkolómnak! Ők azok, akik tudnak motiválni és segíteni abban, hogy minden egyes nap, amikor a pályára teszem a lábam, a maximumot tudjam nyújtani” – tette hozzá.
A WTA rangsorát változatlanul az amerikai Serena Williams vezeti nagy fölénnyel, a Miamiban győztes fehérorosz Viktorija Azarenka három helyet javítva már az ötödik.
Női világranglista (a WTA honlapja szerint, zárójelben az előző helyezés):
——————————————————————
1. (1.) Serena Williams (amerikai) 8625
2. (3.) Angelique Kerber (német) 6025
3. (2.) Agnieszka Radwanska (lengyel) 5775
4. (4.) Garbine Muguruza (spanyol) 4831
5. (8.) Viktorija Azarenka (fehérorosz) 4530
6. (5.) Simona Halep (román) 3785
7. (7.) Petra Kvitova (cseh) 3763
8. (9.) Roberta Vinci (olasz) 3595
9. (11.) Marija Sarapova (orosz) 3432
10. (10.) Belinda Bencic (svájci) 3340
11. (6.) Carla Suarez Navarro (spanyol) 3160
12. (12.) Flavia Pennetta (olasz) 3033
13. (19.) Szvetlana Kuznyecova (orosz) 3010
14. (13.) Venus Williams (amerikai) 2887
15. (15.) Lucie Safarova (cseh) 2768
…39. (49.) Babos Tímea 1210
sma \ scp \ sag
MTI 2016. április 4., hétfő
(A kép forrása: Internet)