Kezdőlap Diákélet Országos tüntetések: főszerepben az oktatás

Országos tüntetések: főszerepben az oktatás

Egész napos munkabeszüntetés követte a legutóbbi egy órás sztrájkot a tanítási szférában, melyhez az egész országból csatlakoztak oktatási intézmények; többek között Bács- Kiskun megyében és Kecskeméten is. Szerkesztőségünk a gyors kávé elfogyasztása után nyakába vette a várost, házaltunk, mint a porszívó ügynökök, hogy mely iskolákban folyik sztrájk.

Április 20-ra a Pedagógusok Szakszervezete szorgalmazta az egész napos munkabeszüntetés, miután hosszas tárgyalások után sem sikerült alkut kötniük a kormánnyal. Kecskeméten öt intézménybe látogattunk el személyesen, hogy folyik-e bármilyen demonstráció, illetve milyen a hangulat a tanárok és a diákok körében. Két iskolában, hosszas küzdelem után sikerült pár szót beszélni az intézményvezetőkkel, de nem kívántak nyilatkozni, szigorúan elzárkóztak attól, hogy hírt adjunk az iskolában zajló sztrájkhelyzetről. Arról, hogy miért titokzatoskodnak a tanárok, és miért nem engedték, hogy az oktatók kiáltásait tolmácsoljuk a nagyérdemű felé, nem állnak rendelkezésünkre megerősített információk.

Az elutasítások, illetve a felsőbb vezetőkhöz való átirányítások közepette betévedtünk a Széchenyi István Idegenforgalmi és Vendéglátóipari középiskolába, ahol a tanárok nagyobb százaléka részt vett a kezdeményezésben és a tanáriban tanácskoztak. Pontosabb információkhoz még a Bólyai János Gimnáziumban jutottunk, ahol már a kapuban kék szalagba botlottunk, mely a szolidaritás szimbólumává vált mostanra. Dr. Főzőné Tímár Éva fogadott bennünket pár kérdés erejéig. Megtudtuk az igazgatótól, hogy harminc tanár sztrájkol szerdán, a diákoknak 8.30-tól 12.15-ig tartottak órákat, illetve foglalkozásokat. Egy a gimnáziumban tanuló fiatal nyilatkozott lapunknak, aki szimpátiáját fejezte ki a tanárok felé: „Sok tanárt láttam kékben… és csomóan ellenzik ezt, ami az oktatásban folyik. Igazából ők nem a saját érdekeiket nézik, hanem a gyerekekét tartják szemük előtt.”

A tanártüntetésekkel egy időben Király József MSZP-s képviselő, és Szőkéné Kopping Rita a DK helyi elnöke figyelemfelkeltő séta keretében kívánta a város vezetőinek látókörébe helyezni a tanárok, és az egészségügy helyzetét, valamint a Questor károsultak körülményeit is. A nyílt demonstráción közel száz ember vett rész.

A tüntetések ideje alatt a pedagógusok nem feledkeztek meg a diákokról, azért, hogy ne okozzanak problémákat a szülőknek, természetesen ügyeletet tartottak, hogy egy iskolában tartózkodó fiatal sem lehessen felügyelet nélkül.