Kezdőlap Olvasgató Rétvári: az elmúlt hat évben a fejlesztések jellemezték az egészségügyet

Rétvári: az elmúlt hat évben a fejlesztések jellemezték az egészségügyet

Budapest, 2016. április 26., kedd (MTI) – A 2010 előtti folyamatos forráskivonások, a privatizáció és a szocialista kormányok üzleti szemlélete után az elmúlt hat évben jelentős mértékű fejlesztések jellemezték a magyar egészségügyet – jelentette ki Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedd reggel az Országgyűlésben az egészségügy helyzetéről tartandó parlamenti vitanapot megelőzően az MTI-nek.

Mint kifejtette: 2010 előtt egy üzleti alapú egészségügy épült: „a szocialista időszakot a pénzkivonás jellemezte”, körülbelül 600 milliárd forint értékben. 2010 előtt a privatizáció volt a jellemző, s az üzleti szemlélet jegyében be akarták vezetni a napidíjat és a vizitdíjat – hangsúlyozta. Mindezek nyomán annyira csődbe jutott az egészségügy, hogy 2008-ban az akkori kormányzat egyhavi bért el is vett a dolgozóktól, s a kórházak annyira eladósodtak, hogy később a Fidesz-KDNP kormányzatnak 60 milliárd forintos kórházkonszolidációt kellett végrehajtania – tette hozzá.
Rétvári Bence kifejtette: 2010 után az állami felelősségvállalás mellett megindultak a fejlesztések. A kórházak épületfejlesztésére több mint 300 milliárd forintot, s műszerbeszerzésekre is több mint 100 milliárd forintos forrást fordítottak. Ezzel együtt 2012-2013-ban megindult az egészségügyben a bérfejlesztések első üteme is, amely folytatódott a mozgóbérelemek, a túlmunkadíj, ügyeleti díjak emelésével is – sorolta.
Az államtitkár hozzátette: arra készülnek, hogy a jövő évben a bővülő költségvetési források mellett ez folytatódhat. s az egészségügyben dolgozók ismét léphetnek egyet előre.
Rétvári Bence szerint a kormányzat várólista-csökkentési programja is sikeres, hiszen a várólisták mintegy felére rövidültek. Sikeres továbbá a rezidenstámogatási program is, hiszen 480-ról 920-ra nőtt a pályakezdő fiatal orvosok száma. Továbbá a praxispályázatokkal, a letelepedési támogatással a háziorvosi praxisok feltöltésében is sikerült előrelépést elérniük – fejtette ki Rétvári Bence.
Az Országgyűlés keddi plenáris ülésén a Jobbik kezdeményezésére tartanak négyórás vitát az egészségügyről.

bkdi \ hgp

MTI 2016. április 26.

 

(Kép forrása: Internet)