Kezdőlap Kecskemét Tavaszköszöntő termékek a Fűszerkuckóban

Tavaszköszöntő termékek a Fűszerkuckóban

Tóthné Nagy Erzsébet és csapata folyamatosan megújítják a termékeiket, amelyek tradicionális módon készülnek: nem tartalmaznak semmilyen tartósítószert, valamint színezékeket sem. Különleges sóikat is ezen szempontok szerint bányásszák, érdekességük, hogy amilyen színben és formában kerülnek csomagolásra, olyan állapotban lelhetők fel a természetben is.

A frissen érkezett sók nem csupán színükben és alakjukban térnek el a hagyományos fehér sóktól, de ízük is teljesen egyedi. Ahogyan Tóthné Nagy Erzsébet fogalmazott: „ezek a sók nem főzésre, hanem főzéshez vannak”.

A rózsaszín himalája só mellett már kapható az üzletben a fekete hawaii láva só, amely nem csupán színével állítja meg a nézelődő tekintetét a polcon, hanem egyedi alakjával is. A hawaii termékeken belül megtalálható még a zöld fajta is, melynek egyedisége abban rejlik, hogy bambuszon megégetik, így egyfajta „zöld ízt” kölcsönöz az ételhez. A só kollekció tovább bővült az egyik legritkább fajtával is, a perzsa kék sóval, melynek – a fénytörés hatására – a sajátos szerkezete adja a színét.

A sók mellé felkerült a polcokra, a többnyire saját fejlesztésből született Pásztorsó, melynek három fajtája készült el. Fő szempont volt a termékfejlesztésnél, hogy eleinkhez visszakanyarodva, ezen fűszerekkel a tradicionális ízeket hozhassák vissza a köztudatba. A magyaros fűszerkeverékek kiválóan megbolondíthatnak egy pásztortarhonyát, vagy keménylebbencset, de egy egyszerű libazsíros kenyérre is rászórhatóak.

Tóthné Nagy Erzsébet és férje, Tóth Gábor űrnek érezte, hogy a magyaros gombás ízekhez nem található megfelelő fűszerkeverék, ezért a rés betöltésére kifejlesztették a Bakonyi szelet gombás fűszerkeveréket, ami egy gombapörkölthöz, valamint tejszínes gombás ételekhez kiválóan harmonizál.

A Fűszerkuckó család tagjai továbbra is szem előtt tartják, hogy tapasztalataikat átadják a vásárlóknak, ezért rendszeresen próbálgatják egyedi fűszereiket, hogy hasznos tanácsokkal láthassanak el mindenkit. Fontos, hogy kedvező árkategóriába tartozó, de magas minőségű termékeket forgalmazzanak, valamint a csomagolást sem változtatják meg, hiszen nem zsákbamacskát árulnak.

Tóthné Nagy Erzsébet a húsvét közeledtével apró meglepetéssel is készült, így akciósan kerültek a bolt polcaira a kandírozott gyümölcsök, melyekből hármas szettben is van lehetőség vásárolni. Kandírozott narancshéjat, vegyes gyümölcsöt, valamint cseresznyét is értékesítenek, amik ideálisak édes süteményekbe, egy különleges fonott kalácshoz, valamint koktélokhoz is. A csapat tárt karokkal várja a vásárlókat, siessenek, mert az akció csupán a készlet erejéig él!

Fűszerkuckó

 

6000 Kecskemét, Wesselényi utca 5.

Telefonszám: 06-30/9-398-395

E-mail: [email protected]

Web: www.fuszeraruhaz.hu