Kezdőlap Események Vidékfejlesztés aktualitásai

Vidékfejlesztés aktualitásai

Pályázat

Módosul a „Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítés” című (VP-6-7.4.1.1-16 kódszámú) pályázati felhívás tartalma és beadásának kezdő időpontja, melynek értelmében a támogatást igénylők 2016. május 2-től nyújthatják be támogatási kérelmeiket. A felhívás a www.szechenyi2020.hu honlapon itt érhető el.

A közelmúltban a Vidékfejlesztési Program alábbi pályázati felhívásai jelentek meg:

Program

TeSzedd! akció – tavaszi nagytakarítás Bács-Kiskun megyében is

TeSzedd! önkéntesen a tiszta Magyarországért elnevezésű országos akció ma hazánk legnagyobb önkéntes mozgalma, mely az idei évben immár hatodik alkalommal valósul meg. A szemétgyűjtési akció keretében, mely április 28-tól május 1-ig tart, szerte az országban tavaszi nagytakarítanak a TeSzedd! önkéntesei, hogy tisztábbá tegyék szűkebb-tágabb környezetüket.

A program célja hosszútávon a szemléletformálás, hiszen nem elég időnként összeszedni a szemetet, fontos, hogy annak lerakása ne is kezdődjön el. Minden egyes Bács-Kiskun megyei településen várják azon önkormányzatok, civil szervezetek, iskolák, óvodák, idősek otthonainak jelentkezését, akik szívesen részt vennének egy ilyen programban.

Bővebb információ itt érhető el.

 

Rendezvény

  1. április 22., Tiszakécske; Bács-Kiskun megyei Garabó

Bács-Kiskun megyei és települési értéktár bemutatása, tájhonos gyümölcsfa ültetés, kiskunsági kemencés kenyérlángos, kézműves mesterek, térségi gazdák, népi fajátékok. A rendezvény plakátját mellékeltem.

  1. április 23-24., Hajós és Érsekhalma; Forró kemence hűvös pince napok; Érsekhalmi Lovas Nap

Érsekhalmán kemencében kelt kalácsok sülnek. Hajóson megkóstolhatóak a Hajósi-bajai borvidék legjobb borai. Azok számára, akik kerékpáron szeretnék megtenni az utat a két település között, kedvezményes kerékpárkölcsönzésre lesz lehetőség. Népi játékok, ugrálóvár, egyéb programok várják az érdeklődőket. Az érsekhalmi Lovas nap keretében póni lovagoltatás, népi kézműves játékok próbálhatóak ki. A rendezvény plakátját mellékeltem.

  1. április 30., Madaras; II. Tavaszi Hérics Fesztivál

Közreműködik a Kiskunsági Nemzeti Park. Színes programkínálatban megtalálhatóak: kézműves bemutatók, lovaglás, kocsizás, kutyás bemutató, tűzoltó bemutató, gyermek játszóház, hímzőkör és tégla kiállítás. Közreműködnek továbbá a környék települései zenekarai, kórusai, tánccsoportjai. A rendezvény plakátját mellékeltem.

  1. április 30., Bócsa; I. Bócsai Zöldhalompusztai Csikósverseny

Csikósok és Lovasok baráti találkozója a Vincze Lovardában. Program előzetes: Csikósverseny. A szünetben a Bócsai Boróka Citerazenekar szórakoztatja a látogatókat. Puszta ötös bemutatója: Besze Gábor hajtásával. A versenyzők közös csikósbemutatója. Várnak minden hagyományőrzőt, versenyzőt, lovasokat és nem lovasokat, kézművest és cifraszűr-viselőt… Nevezni helyszínen vagy telefonon lehet, bármilyen kérdést, ötletet szívesen várok: Kis Csilla Lilla 0630/738-1087. A rendezvény plakátját mellékeltem.

  1. május 7., Kerekegyháza; Bográcsos Ételek Főzőversenye

Hetedik alkalommal kerül megrendezésre Kerekegyházán a Bográcsos ételek főzőversenye, melyet kulturális programok kísérnek. Az ünnepélyes tűzgyújtásra 10.00 órakor kerül sor. A fáklyát lovon hozzák a helyszínre, ágyúlövés. Egész napos kirakodóvásár, büfé, vidámpark a művelődési ház körül. Íjászkodás a múzeum udvarán a Hetényegyházi Íjász Egyesület szervezésében. A programot itt találhatják.

Továbbra is örömmel fogadom felkéréseiket a Vidékfejlesztési Programról szóló előadások megtartására, illetve vidékfejlesztéshez kapcsolódó szakmai programjaikról szívesen tájékoztatást adok hírleveleimben.

A fentiekkel kapcsolatban és egyéb vidékfejlesztési kérdésekben várom továbbra is megkeresését!