Kezdőlap Diákélet A gyermekek ünnepe – júliusban újra itt a Csiperó

A gyermekek ünnepe – júliusban újra itt a Csiperó

Az Európa Jövője Egyesület szervezésében idén immár XIV. alkalommal kerül megrendezésre a városunk legnagyobb nemzetközi rendezvénye, a Csiperó. Mára fergeteges hangulatú fesztivállá nőtte ki magát a találkozó, amely Európa-szerte viszi Kecskemét jó hírét, és méltó módon képviseli az itt található kulturális értékeket.

A Csiperó „cserediák program” már-már védjegyévé vált városunknak, igazi kuriózum az itt élők és ide látogatók számára –nyilatkozta Farkas Gábor, az Európa Jövője Egyesület elnöke.

A külföldről érkező fiatalok minden évben színes műsorokkal készülnek, amiket a település főterén mutatnak be. Így nem csak az eseményen részvevő családok, hanem a megyeszékhely érdeklődő lakói is részesei lehetnek annak a program-kavalkádnak, ami a fesztivál idején jön létre Kecskeméten. A befogadó családok körbevezetik a városban a vendégeiket, és különböző programokat szerveznek nekik, hogy ők is ízelítőt kaphassanak kis országunk kultúrájából.

A rendezvény által a magyar diákok is viszonylag korán megismerhetik más népek zenéjét, nyelvét és ez által egy befogadó, toleránsabb gondolkodásmóddal rendelkező nemzedéket nevelhetünk fel. Az idei találkozó különlegessége, hogy nem csak a kontinensünk országai jelezték részvételi szándékukat, hanem például Indiából is érkezik majd egy csoport. De Európából is jönnek eddig nem látott vendégek – ugyanis a Nagy-Britannia közelében található Man-sziget is képviseltetni fogja magát a Csiperó fesztiválon.