Kezdőlap Kultúra Az Anna Karenina című balett a budapesti Operában

Az Anna Karenina című balett a budapesti Operában

Budapest, 2016. május 9., hétfő (MTI) – Borisz Eifman orosz rendező világhírű társulata az Anna Karenina balett előadását mutatja be júniusban két alkalommal a Magyar Állami Operaházban.

Borisz Eifmant a balett műfajának megújítójaként tartják számon szerte a világon – fejtette ki Nagy Tamás, a produkció főszervezője az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
„Eifman egészen furcsa gondolkodású ember, teljesen megváltoztatja azt, amit az ember a balettról gondol” – mondta a szervező hozzátéve, hogy a darabot hatalmas sikerrel jártszák a világ legnagyobb színpadain.
Nagy Tamás kiemelte: az Eifman Balett csak nagyon ritkán lép fel élőzenekari kísérettel, ezért a budapesti előadások különlegessége, hogy azokon a Kodály Filharmónia Debrecen kíséri majd az orosz együttest. Mint mondta, a rendező azért járult hozzá az élőzenei kísérethez, mert a budapesti Operaházat a világ egyik legjobb akusztikájával rendelkező helyszínének tartja.
Kovács László, a zenekar vezető karmestere elmondta, hogy a darab Csajkovszkij műveire, de nem balettdarabjaira épül, hanem a szerző különböző szimfonikus műveinek megfelelő hangulatú részei vannak csokorba fűzve. „Ezek nagyon sűrű zenék, ezért a mintegy két órás balett előadás a zenekart is óriási kihívás elé állítja” – tette hozzá.
A világhírű szentpétervári társulat darabja a Tolsztoj-regény szerelmi háromszögének bonyolult rendszerére, Anna Karenina személyiségének kettősségére fókuszál és a szerelem által újjászületett nőt a szavak helyett a testmozdulatok pontos és erős kifejezőerejével mutatja be.
A darabot június 5-én és 6-án láthatja a közönség az Operában.

psc \ brr

MTI 2016. május 9.

 

(Kép forrása: Internet)