A Helyi Termék Ünnepek történetének legsikeresebb rendezvényét zárta az eseményt szervező Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület május 8-án. A IV. Helyi Termék Ünnep néven regisztrált gasztronómiai esemény méltán érdemelte ki a Magyar Fesztivál Szövetség és a Magyar Turizmus Zrt. közös szakmai értékelése alapján a Gasztroélmények Éve 2016. ajánlását.
Az első fesztivál-hangulatú, napsütéses májusi hétvége a hagyományőrzés és a tanyai termékek, kézműves portékák bemutatása-vására jegyében telt Kecskemét főterén. Sokszínű hagyományőrző programok színesítették a két napos rendezvényt. Mintegy 10 település 25 kulturális csoportja mutatkozott be folyamatosan, a Nagytemplom mellé felállított színpadon, köztük 11 táncos csoport, a többi énekes-hangszeres fellépő volt. Mi sem jelzi jobban a látogatók jó hangulatát, mint hogy szívesen vettek részt a játékos műsorokban, de a szombati táncház is fergeteges hangulatúra sikeredett. Nagy sikere volt a Madzag Bábegyüttes Lúdas Matyi című műsorának, akik a közel 40 perces interaktív – szicíliai marionett – bábjátékukkal, vonták be a műsorukba a közönség apraja-nagyját. Az esti főműsorok szintén elnyerték a program résztvevőinek tetszését, szombaton a népszerű Tárkány Művek koncertjét hallhatták, vasárnap a sepsiszentgyörgyi Minestrone Band zöldségekből készített hangszerekkel adott interaktív koncertet, mely igazi kuriózum volt a rendezvény palettáján. Mindkét napon Varga Mihály bugaci kecskedudás mesemondó volt a házigazda, aki maga is megszólaltatta hangszerét.
A Helyi Termék Ünnep a térség termelőiről szólt elsősorban. Szép számmal kínálták áruikat, 57 kiállító asztaláról válogathattak a látogatók a termelők, kézművesek portékáiból. A tanyai termék vásárban lehetett kapni fürjtojásból-, tehén- és kecsketejből készült termékeket, sertés füstölt húsárukat, lekvárokat, szörpöket, pástétomokat, zöldségkrémeket, mézet és mézeskalácsot, megcsodálni a foltvarrott, horgolt, hímzett textil termékeket, szőtteseket, egyedi ékszereket, fa- és bőrárukat, kecsketejes szappanokat, kerámiákat, cserépedényeket, csuhédíszeket,… A két nap elteltével elégedetten mentek haza árusaink és vevőik egyaránt. Sok árusnak ürült ki a készlete a második nap végére.
Kísérő programok garmadája kínálta a szabadidő eltöltését a jó időben. Íjászat, lovaskocsikázás, népi kismesterségek bemutatója, ingyenes kézműves foglalkozások, állatsimogató garantálta minden korosztály részére a kellemes időtöltést. A népi játékokat is kipróbálhatták az ifjabbak a Szivárvány Játéktár jóvoltából. A csillagászati játszóházat a Kecskeméti Planetárium munkatársai szervezték. Érdekes színfoltja volt a Kossuth térnek a Kunszállás, Fülöpjakab és Jakabszállás települések „Falvak éjszakája” kiállítása egy jurtában.
Kiemelt programként a Bács-Kiskun Megyei Értéktár is bemutatkozott, kapcsolódva a Helyi Termék Ünnephez a Nemzeti Művelődési Intézet Bács-Kiskun Megyei Irodájának szervezésében.
A rendezvény ideje alatt izgalmas kvízjátékban vehettek részt a látogatók, amellyel a helyi termelőink és kézműveseink termékeiből összeállított ajándékcsomagot nyerhetnek.
A sikeres Helyi Termék Ünnep után az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület már a következő programjára készül, június 17-18-19-én második alkalommal rendezi meg az Országos Tojás Sokadalmat Kecskeméten.
www.helyitermekunnep.aranyhomok.hu