Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2016. május 27., péntek (MTI) – Az észak-erdélyi autópálya újabb – Kolozsvártól nyugatra eső – szakaszának megépítésére kötött szerződést a romániai Autópályák és Országutak Országos Társasága (CNADNR) – közölte honlapján a társaság. A szerződés értelmében az olasz Impresa Costruzioni Giuseppe Maltauro SpA és a román Viaponte Rom srl. cégek konzorciuma építheti a Magyarnádas (Nadaselu) és Nádasszentmihály (Mihaiesti) közötti 16,8 kilométeres szakaszt. A pályaépítés nettó 446,12 millió lejes (31,23 milliárd forint) kivitelezési díját a román állami költségvetésből biztosítják. A kivitelezőnek hat hónap alatt kell elkészítenie a terveket, és további egy év áll rendelkezésére az út megépítésére. A pályaszakasz Zilah irányába hosszabbítja meg az észak-erdélyi autópálya Kolozs megyei szakaszát. A pályának jelenleg a Kolozsvár mellett elhaladó 52 kilométeres Gyalu-Aranyosgyéres szakasza használható, de még ezen a részen sem épültek ki a pihenőhelyek. Az új és a meglévő pályaszakasz összekapcsolásához meg kell építeni a gyalui Szamos-hidat, és át kell adni a jelenleg épülő 8,7 kilométeres Gyalu-Magyarnádas szakaszt. A részben megépült Szamos-híd befejezésére még nem választották ki a kivitelezőt, a Gyalu-Marnádas szakaszt áprilisban kellett volna átadni, de várhatóan csak az év végére készül el. kga \ egr \ gtr MTI 2016. május 27.
(Kép forrása: Internet)