Budapest, 2016. május 18., szerda (MTI) – A negatív nemzetközi légkör miatt szerdán is csökkenésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI által megkérdezett elemzők.
Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, a nemzetközi részvénypiaci hangulat kedvezőtlen, ami a magyar piacon is érezhető, és ez a tendencia szerdán is folytatódhat. A szakértő a tőzsdén a kereskedés elején esésre számít, de ha a nemzetközi piacokon változik az irány, az hatással lesz a magyar piacra is.
Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárjában szintén hangsúlyozta, folytatódhat az árfolyamkorrekció a magyar piacon, mert a keddi amerikai inflációs adatokkal valószínűbbé vált egy júniusi amerikai kamatemelés, ami negatív hatással lehet a feltörekvő piacokra.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 309,04 pontos, 1,16 százalékos csökkenéssel, 26 247,31 ponton zárt kedden, a részvénypiac forgalma 9,2 milliárd forint volt. A Mol 245 forinttal, 1,49 százalékkal, 16 150 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 109 forinttal, 1,57 százalékkal, 6851 forintra esett, forgalmuk 5,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,44 százalékkal, 452 forintra gyengült, forgalma 587,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 36 forinttal, 0,65 százalékkal, 5513 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.
gká \ gry
MTI 2016. május 18.
(Kép forrása: Internet)