Budapest, 2016. május 17., kedd (MTI) – A Budapesti Értéktőzsdén pozitív hangulatra számít az elemző kedden.
Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy alapvetően pozitív nyitást várnak a Budapesti Értéktőzsdén kedden, mivel hétfőn a lengyel részvények nagyon jól teljesítettek a régióban – pénteken ugyanis a lengyel adósságot nem minősítette le a Moody’s, csak a kilátást rontotta negatívra.
A vezető elemző szerint ez a pozitív hangulat akár a kelet-európai piacokat, köztük a magyart is meghatározhatja kedden.
Kiss Mónika úgy látja, hogy a tovább emelkedő olajár segítheti a Mol részvényeinek kereskedését, a hétvégén a Goldman Sachs jelentésében fordulatot vetített elő az olajpiacon, a korábbi kínálati piacot keresleti válthatja.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 294,18 pontos, 1,10 százalékos csökkenéssel 26 556,35 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 10,0 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. A Mol 5 forinttal, 0,03 százalékkal, 16 395 forintra csökkent, 892,8 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 195 forinttal, 2,73 százalékkal, 6960 forintra esett, forgalmuk 7,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,22 százalékkal, 454 forintra gyengült, forgalma 220,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 21 forinttal, 0,38 százalékkal, 5549 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.
gpe \ gry
MTI 2016. május 17., kedd