Kezdőlap Diákélet Egyre nagyobb teret hódít a duális képzés

Egyre nagyobb teret hódít a duális képzés

 
 
A duális képzés indulása óta nagy sikert aratott Kecskeméten, és fokozatosan vezetik be ezt a képzési formát az ország több intézményében is. A lényege, hogy az iskolák és a vállalatok együttműködve dolgoznak azért, hogy a frissen végzettek minél hasznosabb gyakorlati- és elméleti tudással indulhassanak el a nagybetűs életbe.
 
A szakképzők és a felnőttképzésben oktatók továbbképzésén volt a hangsúly az elmúlt időszaknak, mely program keretén belül az érdeklődők jobban megismerkedhettek a duális képzésről, és lehetőségeiről. Ennek a programnak a záróünnepségét tartották meg május 30-án, hétfőn a Három Gúnár Rendezvényházban.
 
A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal által megrendezett eseményen beszédet mondott Mák Kornél alpolgármester, aki beszédében kiemelte, hogy kiemelt fontosságot élvez a duális képzés tovább terjedése a Kárpát- medencében. A megjelenteket köszöntötte továbbá Leviczky Cirill Kecskeméti Szakképzési Centrum főigazgatója is.