Kezdőlap Események Elhunyt Tempfli József nyugalmazott nagyváradi római katolikus püspök

Elhunyt Tempfli József nyugalmazott nagyváradi római katolikus püspök

Kolozsvár/Nagyvárad, 2016. május 25., szerda (MTI) – Hosszan tartó betegség után 85 éves korában szerdán elhunyt Tempfli József, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye nyugalmazott püspöke – közölte az egyházmegye.

Tempfli József a Szatmár megyei Csanáloson született 1931. április 9-én. Középiskoláit a nagyváradi Szent László Gimnáziumban kezdte, a nagykárolyi piaristáknál folytatta, majd a tanügyi reform után Szatmárnémetiben érettségizett. 1950-1956 között tanító-nevelőként dolgozott a szentjobbi iskolában. 1956 őszén kezdte el tanulmányait a gyulafehérvári Római Katolikus Teológián, melyek elvégeztével 1962. május 31-én Márton Áron püspök szentelte pappá.
1962-1979 között a Bihar-megyei Tenkén, 1979-1981 között a Szatmár-megyei Tasnádon, 1981-1990 között Nagyvárad-Olasziban volt plébános. 1982. június 27-én szentjobbi apáti címet kapott.
1990. március 14-én II. János Pál pápa Nagyvárad 81. püspökévé nevezte ki. Felszentelését 1990. április 26-án a nagyváradi székesegyházban tartották. Rendületlenül harcolt a kommunista időkben elkobzott egyházi vagyon visszaszerzéséért. Nyugdíjazási kérelmét 2008 decemberében XVI. Benedek pápa elfogadta, megyéspüspöki szolgálatát 2009 márciusában fejezte be.
Nyugdíjas éveit a nagyváradi Kanonok soron berendezett kanonoki házban, a közéletből visszavonultan töltötte. Az egyik utolsó nyilvános megjelenése, a pappá szentelésének 50. évfordulója alkalmából bemutatott hálaadó szentmisén volt 2012. május 31-én.
Munkája elismeréseként több egyházi és világi kitüntetésben részesült: 1997-ben Magyar Örökség díjjal, 1999-ben a Bethlen Gábor-díjjal, 2009-ben a Magyar Szabadságért díjjal tüntették ki, 2007-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét.
Tempfli Józsefet vasárnap helyi idő szerint 15 órakor ravatalozzák fel a nagyváradi székesegyházban, ahol 18 órától szentmisét mutatnak be lelki üdvéért, majd hétfőn, a 11 órától tartandó engesztelő gyászmisét követően helyezik örök nyugalomra a nagyváradi székesegyház kriptájában.

kga \ kvs

MTI 2016. május 25.

 

(Kép forrása: Internet)