Kezdőlap Diákélet Érettségi – A történelem írásbelikkel folytatódnak a vizsgák

Érettségi – A történelem írásbelikkel folytatódnak a vizsgák

    Budapest, 2016. május 4., szerda (MTI) – Az érettségik harmadik napján a történelem írásbeliket tartják országszerte a középiskolákban.

A történelem középszintű írásbeli vizsgája 180 percig tart. Két feladatsorból áll: egyszerű, rövid választ igénylő, valamint szöveges (kifejtendő) feladatok megoldásából.
A vizsgázó a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja meg az egyes feladatok között és megoldásuk sorrendjét is meghatározhatja.
Az írásbeli feladatsort mintegy 60 százalékban a magyar, 40 százalékban pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódó feladatok alkotják. Az összes feladat mintegy felét a XIX. és a XX. század történelme adja.
Szükséges segédeszköz a középiskolai történelmi atlasz, amelyről a vizsgázó gondoskodik, továbbá vizsgacsoportonként legalább három példány helyesírási szótár, amelyet a vizsgabizottságot működtető intézmény biztosít.
Az emelt szintű írásbeli vizsga 240 percig tart. Szintén két feladatsorból áll: egyszerű, rövid választ igénylő, valamint szöveges (kifejtendő) feladatok megoldásából. A vizsgázó először az I. feladatlapot oldja meg. A dolgozatokat 90 perc leteltével a felügyelő tanár összegyűjti. Ezután osztják ki és oldják meg a II. feladatlapot. Az írásbeli feladatsor megoszlása hasonló a középszinthez és a segédeszközök is megegyeznek.
A feladatok megoldásának értékelése központilag kidolgozott javítási-értékelési útmutatók alapján történik.

bog \ bám \ bdó

MTI 2016. május 4.

(kép forrása: internet)