A magyar fiatalok közel hatoda vásárolt legalább egyszer hamis terméket interneten keresztül az elmúlt évben, amivel az uniós országok középmezőnyében foglalunk helyet, derül ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) legfrissebb jelentéséből.
Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) elemzése a hamisított termékek értékesítését is vizsgálta a 15-24 éves fiatalok körében, amely szerint a magyar fiatalok 15%-a vásárolt szándékosan hamisított árucikket 2015-ben, ami felette van a 12%-os uniós átlagnak. Ezzel az értékkel az uniós országok középmezőnyében foglalunk helyet. E negatív rangsort egyébként Görögország vezeti 24%-kal, őt pedig Észtország és Ciprus követi 22, illetve 20%-kal, majd Szlovénia, Spanyolország következik 19%-kal.
Uniós szinten a megkérdezettek 64%-a általában ruhákat és kiegészítőket, 46%-uk lábbeliket vásárolt az interneten, 36%-uk pedig valamilyen belépőt, vagy jegyeket, 35%-uk kisebb elektronikus eszközöket vett. Az első terméktípusnál a szándékosan hamis terméket vásárlók aránya 46% volt, míg a második, illetve harmadik termékcsoport esetében 33%, illetve 5% volt, az utolsó esetben pedig 19%.
A jelentés szerint a válaszadók 58%-a az alacsonyabb ár miatt vásárolja meg két termék közül a hamisat, 30%-uk nem fordít erre figyelmet, valamivel több mint ötödük (22%) pedig azért, mert nem érez különbséget az eredeti és a hamis árucikk minősége között.
Az elemzés kiemeli Magyarország kapcsán, hogy a fiatalok általában ritkán vásárolnak szándékosan hamis terméket az interneten, többségük pedig nem is igazán figyel arra, hogy az adott termék hamis, vagy sem. Ha vásárolnak is hamis terméket, akkor sem várják el ugyanazt a színvonalat, mint az eredetinél. Ezzel kapcsolatban a HENT elnökhelyettese hangsúlyozta: „Nagyon fontos tudatosítani a fiatal felhasználókban, hogy a hamisított termékek nemcsak a fogyasztót károsítják meg a minőség, a termék élettartam vagy az egészségvédelem szempontjából, hanem komoly negatív gazdasági hatásokkal is járnak, amennyiben a gyártók termelési és beruházási tevékenységének csökkenéséhez, munkahelyek megszűnéséhez vezetnek. A hatékony megelőzés érdekében itt is szükség van a magyar hatóságok aktív közreműködésére és az egységes uniós fellépésre.”
A kutatás szerint a magyar fiatalok az alábbi szempontokat veszik figyelembe annak megítélésekor, hogy egy adott weboldalon hamis termékeket árulnak vagy sem: ismertség, egyértelmű információk a cégről, elérhető szerződések, illetve az adott cég elérhetőségei.
(kép forrása: internet)