Kezdőlap Események Kecskemét város bora

Kecskemét város bora

Ma délelőtt a városházán kihirdették a Kecskemét Város és Környéke Termelői Borverseny győzteseit.

A díjátadó ünnepségen köszöntött mondott Kocsis Pál, a versenyt megszervező Mathiász János Borrend elnök-nagymestere. Műsort adott a Mathiász János Általános Iskola citera zenekara. A rendezvényt Gaál József alpolgármester nyitotta meg. A Termelői Borversenyre nevezett borokról összefoglalót tartott Szili Gábor a Borverseny levezető elnöke, és szakmai értékelést adott Dr. Kerényi Zoltán professzor úr, a Kutató Intézet nyugalmazott igazgatója.

A szervezésben, a hely és a szakemberek biztosításában a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet Kecskemét Állomása, valamint a Mathiász János Borrend nyújtott segítséget.

A Borverseny már több mint három évtizede kerül megrendezésre, ennek keretén belül pedig 9. alkalommal lett meghirdetve a Város Bora címéért folyó verseny.

A Város Bora bírálaton a Termelői Borversenyen kiváló, illetve jó helyezést elért, nevezett bor vehetett részt.

A Termelői versenyre az idén huszonöt termelő nevezett 63 mintával, melyből öt termelő 17 mintával Kecskemét Város Bora megtisztelő címre is benyújtotta nevezését.

A nevezett borokat 2016.04.14-én megrendezett Borbírálaton három bizottság bírálta. Az értékeléseket a bizottsági elnökök felügyelték. A versenyen 17 arany, 7 ezüst és 22 bronzérem született, két minta pedig a bizottságok elismerését nyerte el.

A Város Bora címet a Polyák Borászat Királylányka fajtából készült borra kapta meg.

A Borfesztivál befejezéseként augusztus hónapban, a Hírös Hét Fesztivál keretein belül Kecskemét város lakosai számára Borbemutató lesz, melynek során a Borverseny kiváló helyezést elért borait ingyen meg lehet kóstolni.

 

(további képek: https://www.facebook.com/marta.zimacsek/posts/10207359860809017 )