Budapest, 2016. május 30., hétfő (MTI) – Elkötelezett mesterek dolgoznak azon, hogy elismertessék a zenésztársadalommal: az új hangszerek is jók, sokszor még jobbak, mint a régiek – mondta az M1 aktuális csatorna hétfő délelőtti műsorában Rácz Pál hegedűkészítő mester azzal kapcsolatban, hogy az elmúlt hetekben több nemzetközi versenyen is sikert arattak magyar hangszerkészítők.
A hegedű terén kiemelte Szecsődi Ferenc hegedűművész és -tanárt, aki évről évre megszervezi a hegedűk napját a hangszer népszerűsítésére. Elmondta, Magyarországon néhány tucat profi hegedűkészítő tevékenykedik, „de sok félamatőr is szorgalmasan dolgozik”. Egy-egy hegedű a lakkozástól függően hozzávetőleg fél év alatt készül el.
Rácz Pál úgy vélekedett, egy adott társadalom kultúrájában mérföldkőnek számít a hegedűkészítés megjelenése. Ez Magyarországon az 1810-1820-as évekre tehető – jegyezte meg, hozzátéve, hogy a hegedűkészítés aranykora a második világháborúig tartott – világhírű mesterekkel, Nemessányi Sámuellel az élen -, utána viszont elhalt, és csak a rendszerváltás után éledt újjá a Zeneakadémia hangszerészképző iskolájában.
A hegedűkészítő mester beszélt arról is, hogy manapság is vannak tehetséges fiatal hangszerkészítők, de piac és megfelelő állami segítség híján arra kényszerülnek, hogy külföldre, Londonba, Párizsba és Ázsiába adják el portékáikat. „Ha pedig a magyar államnak van több száz millió forintja hegedűvásárlásra, akkor Londonban, Párizsban és Cremonában vásárol hegedűt, és sokszor azt veszik meg, amit a magyar készítők adnak el oda.”
Vonókészítőből mintegy húsz van Magyarországon, egy-egy vonó másfél hét alatt készül el, de ennek még nincs akkora hagyománya, mint a hegedűkészítésnek – tette hozzá Etzler Bernd vonókészítő mester. A Magyar Hegedűkészítők Társaságának alelnöke emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hetekben három versenyen – Milánóban, Pekingben és Amszterdamban – négy magyar induló, tíz vonóval tíz díjat hozott el.
kka \ kpt
MTI 2016. május 30.
(Kép forrása: Internet)