Budapest, 2016. május 30., hétfő (MTI) – Földházi Zsófia és Marosi Ádám biztosan riói kvótához jut az öttusázók olimpiai ranglistájáról, így meglesz az előzetesen tervezett maximális kvalifikáció, mivel Kovás Sarolta és Kasza Róbert már tavaly nevezhetővé vált a nyári játékokra.
A 36-36 fős ötkarikás mezőnyt a szerdától érvényes ranglistáról töltik majd fel. Ezen – amint az a nemzetközi szövetség honlapján olvasható – Földházi a harmadik helyen áll, de előtte két közvetlen kvótás szerepel, míg Marosi az ötödik úgy, hogy az előtte lévők közül ketten már kvótát szereztek. A kvalifikációs kiírás szerint a ranglistáról legalább hat-hat versenyzőnek kell az olimpiai mezőnybe kerülnie, de mivel egyes kvótahelyeket menet közben nem használtak fel, ennél mindkét nemnél várhatóan többen válnak innen indíthatóvá.
A magyar szövetség (MÖSZ) várakozása szerint Alekszejev Tamara és Demeter Bence is rendelkezni fog majd jogosultsággal, de őket a ranglistán már harmadikként veszik majd figyelembe. Egy országból nemenként két öttusázó nevezhető az olimpiára. A MÖSZ – Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány tájékoztatása szerint – azután, hogy megkapja a hivatalos listákat napokon belül állást foglal, majd megteszi a javaslatát a Magyar Olimpiai Bizottságnak.
Kasza Róbert tavaly azzal jutott kvótához, hogy az augusztusi, bath-i Európa-bajnokságon az ötödik helyen végzett. Ugyanott Kovács Sarolta csak 25. lett, de az élcsoportban kedvezően alakultak az eredmények, így a berlini világbajnokságon előzőleg – július elején – elért hatodik helye visszamenőleg még éppen kvótát ért a számára. Ha ez nem lett volna, a vasárnap véget ért moszkvai vb-n is közvetlen kvótához jut, mivel aranyérmes lett, márpedig az első három hellyel egyenes ági kvalifikáció járt.
Marosi ezúttal lemaradt ugyan a vb-döntőről, de előtte sorozatban szállította a kiemelkedő eredményeket, a világkupában Kairóban második, Rio de Janeiróban harmadik, majd Kecskeméten megint második volt, a sorozat döntőjében, Sarasotában pedig hatodik lett. Hasonlóan jól szerepelt Földházi is, aki Kairóban és Rio de Janeiróban negyedik, Kecskeméten, illetve az egyesült államokbeli döntőn pedig második lett, míg a vb-n nyolcadikként végzett.
sgr \ scp \ sag
MTI 2016. május 30.
(Kép forrása: Internet)