Kezdőlap Kultúra Szerdán kezdődik a Budaörs Fesztivál

Szerdán kezdődik a Budaörs Fesztivál

    Budaörs, 2016. május 3., kedd (MTI) – Koncertekkel, kiállításokkal és „kultutcával” is várják egyebek mellett a közönséget a szerdától vasárnap estig tartó 19. Budaörs Fesztiválon – mondta el az MTI-nek a fesztivál igazgatója.

Selmeczi Ágnes kiemelte, hogy 5 nap alatt 8 helyszínen 39 programot kínálnak 480 fellépővel. A programok és a műfajok skálája igen széles, hiszen Lajkó Félixtől a szimfonikus koncertig, a jelmezes biciklis felvonulástól az Intim Torna Illegálig, a bukaresti Golan koncertjétől Dobozy Borbála Liszt-díjas csembalóművész fellépéséig terjed.
A programoknak a régi postaépület, azaz a PostART, a városháza, a Jókai Mór Művelődési Központ, a Szabadság út, a Városi Ifjúsági Klub, a Zichy Major, a sportcsarnok és az evangélikus templom ad helyet.
A PostART-ban a Shine pirkadati koncertje mellett fellép mások mellett az egyedi hangzásvilágot teremtő InFusion Trio, Petruska, Török Ádám és a Mini, és ebben a különleges térben lesz látható a Nem létező tárgyak tárlata. Buzás Mihály és Zugmann Zoltán kiállításán megjelenik Deákné vászna, a fészkes fene, a halvány lila dunszt, az eszed tokja és az idő vasfoga is – hívta fel a figyelmet a fesztiváligazgató.
Budaörs egyik legszebb terén, a Kálvária téren Muzsikáló terek címmel igazi fesztiválhangulat várja a közönséget a Kodachrome duóval és a Strings of the streets muzsikájával. A Jókai Mór Művelődési Központban az olaszországi Marche tartomány mutatkozik be ízekkel, élményekkel és gitárzenével.
Szombaton egész napos utcabállal várják az érdeklődőket: a Szabadság út nagyszínpadán nemcsak koncertek – többek között a Kelemen Kabátban, a Zaporozsec, a Mary PopKids és a Kaláka fellépése -, de vásári komédia, népzenei és néptánc-előadás is várja a közönséget. Ugyanitt, a „kultutcában” pedig színházi társulatok, bábszínház, kézműves bemutatók, vesszőkosaras körhinta, népi játékok és komédiások szórakoztatják az érdeklődőket.
Az Ifjúsági klubban a Lóci játszik zenekar koncertje mellett filmvetítést kínálnak, míg a Zichy Majorban óriás képet színezhetnek ki a vállalkozó kedvűek.
A városháza dísztermében lép fel a Lajkó Félix Trió csütörtökön, míg az aulában Győrfi András festőművész rendhagyó kiállítása nyílik meg.
Egy további helyszínen, az evangélikus templomban ad koncertet Dobozy Borbála vasárnap délután – tette hozzá Selmeczi Ágnes.
A fesztivált a VIVART Budaörsi Sinfonietta koncertje zárja vasárnap este a sportcsarnokban, ahol híres operakórusok csendülnek fel például az Aidából, a Nabuccóból vagy a Pillangókisasszonyból, az est második részében pedig Muszorgszkij Egy kiállítás képei című műve hallható Török Géza Liszt-díjas karmester vezényletével.
A fesztivál összes programja ingyenesen látogatható – emelte ki az igazgató.

hda \ ksb \ bsa

MTI 2016. május 3.

(kép forrása: internet)