Nyíregyháza, 2016. május 20., péntek (MTI) – Az országos kerékpárhálózatok összekapcsolásán, valamint egy kelet-magyarországi bringakör létrehozásán dolgozik a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) – közölte a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár pénteken Nyíregyházán, a kerékpárosbarát település és munkahely pályázat díjátadó ünnepségén.
Tasó László elmondta, a Velencei-tó, a Fertő-tó és a Balaton környékén már több száz kilométeren lehet bringakörökön kerékpározni. Hasonló hálózatot terveznek a Körösöknél, az idén decemberre Nyíregyháza és Tokaj között megépülő kerékpárutat pedig összekapcsolnák a hegyaljai hálózattal.
Az elmúlt években több mint 850 kilométer kerékpárút épült Magyarországon, és a következőkben még legalább ezer kilométert építenének meg – tette hozzá az államtitkár.
A Kerékpárosbarát munkahely és kerékpárosbarát település pályázatokat az idén tizedik alkalommal hirdette meg a minisztérium és a Kerékpáros Magyarország Szövetség (KMSZ). Tasó László beszédében kiemelte, a kiírással arra ösztönözték a településeket és a munkahelyeket, hogy a megfelelő infrastruktúra kialakításával, szemléletformálással tegyék lehetővé, biztonságossá és vonzóvá a környezetbarát kerékpáros közlekedést.
Az államtitkár szavai szerint a szakpolitikai kormányzat a biciklizés infrastrukturális feltételeinek folyamatos javításán dolgozik: uniós forrásból 50 milliárd forintot fordítanának a hálózatos szemléletű kerékpárút-építésekre 2020-ig.
Az NFM tájékoztatása szerint a Kerékpárosbarát pályázatok idei kategórianyerteseiként az önkormányzatok közül Békéscsaba, Bordány, Budapest XVII. kerület Rákosmente, Szarvas és Újszentiván képviselői vehettek át különdíjakat. A munkahelyek versenyében a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt., az NI Hungary Kft. és a Trenecon Tanácsadó és Tervező Kft. végzett a legjobbak között.
A kiírások abszolút győztese a településeknél Békéscsaba, a munkahelyeknél a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. lett.
hvzs \ guz \ gfp
MTI 2016. május 20.
(Kép forrása: Internet)