Kezdőlap Kecskemét Tetten érték a kecskeméti járőrök

Tetten érték a kecskeméti járőrök

 
A megyeszékhely egyenruhásai a helyszínen fogták el a lopás gyanúsítottját.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást indított lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. László 22 éves helyi lakossal szemben.
A megyeszékhely járőrei szolgálatuk ellátása során 2016. május 27-én 2 óra 20 perckor Kecskemét belvárosában észleltek egy férfit, aki két lezárt kerékpár zárszerkezetét próbálta lefeszíteni. Az egyenruhások a helyi lakost elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki. K. László a bűncselekmény elkövetését beismerte.