Kezdőlap Események Útjára indult a Magyar Huszár

Útjára indult a Magyar Huszár

Nagyszabású műsorral készültek a Magyar Huszár kiállítás szervezői a látogatók részére, akik ellátogattak a hivatalos megnyitóra a Cifrapalotába. Az eseményre május 5-én, csütörtökön került sor szecessziós épületünk pávás termében.
 
A látogatókat már rögtön az ajtóban a Kecskeméti Magyar Szablyavívó Iskola, valamint a Kecskeméti Hagyományőrzők huszárjai fogadták. Az eseményen dr. Rosta Szabolcs múzeumigazgató köszöntötte a megjelenteket, és dr. Simicskó István honvédelmi miniszter nyitotta meg az időszakos kiállítást. Szabó Sándor tárogatóművész és a Kecskeméti Református Gimnázium tanulói varázsolták el a közönséget műsorukkal, a Szablyavívó iskola képviselői pedig látványos bemutatót tartottak. A megjelentek között sokaknak fűződött emléke a kiállításhoz, hiszen sok nagyapát, apát, férjet érintettek az 1943-as besorozások Oroszországba. Máday Norbert 93 éves nagymamája is részt vett az eseményen, aki menyasszonyként vesztette el párját az oroszországi kiküldetés miatt.
 
A kiállítás egészen augusztus 20-ig várja a látogatókat hétfő kivételével 10–17 óráig. Bátran kijelenthetjük, hogy A Magyar Huszár nem csupán egy tárlat, a város méltóképp emlékezik meg a hősi halált halt daliák előtt.
(további képek: https://www.facebook.com/marta.zimacsek/posts/10207357964561612)