Kezdőlap Események VIII. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennále – Gyergyádesz László kurátor tárlatvezetésével

VIII. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennále – Gyergyádesz László kurátor tárlatvezetésével

Különleges tárlatvezetéssel tekinthető meg a Cifrapalotában a VIII. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennále kiállítás. Gyergyádesz László, a kiállítás kurátora vezeti végig mindazokat a látogatókat, akik szeretnének többet megtudni a keresztény kultúrát ábrázoló művészetekről is, miközben csodálják az alkotásokat.

„Olyan 2000 tájékán tűn fel nekem először, hogy a világi múzeumok nem nagyon foglalkoznak a keresztény ikonográfiával. Ezért gondoltam, hogy hiánypótló lenne egy ilyen tárlat, amely évről-évre bemutatja a keresztény ikonográfia kortárs alkotóinak műveit, mindig egy-egy kiemelt tematikával.” – mondta el Gyergyádesz László művészettörténész a tárlatvezetésen.

A már több, mint egy évtizede minden évben megrendezett kiállítás idei témája: „Isten, hazánkért térdelünk elődbe…” – a magyar és magyarországi szentek. A tematikát részben az 1700 éve született Szent Mártonra való emlékezés adja, de azt is fontos kiemelni, hogy a magyar és magyarországi szentek életútja évszázadokon keresztül kapcsolódási pontot jelentett az európai kultúrához. Mindemellett többségük hazánk mártírja, önfeláldozó védelmezője is, s történeteik, életük már megannyi kiváló művészt inspiráltak történelmük során. Nincs ez másképp napjainkban sem, amit bizonyít az is, hogy a VIII. Kortárs Keresztény Ikonográfia Biennálé kiállításon számos kortárs alkotó művét tekinthetik meg az érdeklődők.