Pénteken a Körös-völgyi sokadalommal veszi kezdetét a Gyulai Várszínház augusztus 14-ig tartó, 53. évada – mondta el az MTI-nek Gedeon József igazgató.
Kifejtette: a hat hét alatt hatvan programot és öt fesztivált rendeznek, számos kulturális esemény ingyenesen lesz látogatható. A gyulai rendezvénysorozatra jellemzően 26-27 ezren szoktak ellátogatni, a fizetős előadásokra tízezer jegy kel el.
Gedeon József elmondta: három bemutatóval készülnek az évadra. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata az 50 éve elhunyt Tamási Áronra emlékezik a Zongota című darabbal, melyet július 4-én mutatnak be. Július 13-án ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében adják elő Shakespeare III. Richárd című drámáját, a főbb szerepekben Trill Zsolttal, Eszenyi Enikővel és Hegedűs D. Gézával. A harmadik bemutatóra augusztus 5-én kerül sor, Vajda Katalin zenés komédiáját, az Anconai szerelmeseket Lendvai Zoltán viszi színre a székesfehérvári Vörösmarty Színházzal közösen.
A XII. Shakespeare Fesztivált július 7. és 17. között rendezik meg, ezen fellép mások mellett egy japán, egy szlovák, egy ausztrál-angol és egy ukrán társulat is. Párizs és New York után Gyulán mutatják be azt a 37 rövidfilmet, amelyeket a Globe Színház készített Shakespeare halálának 400. évfordulója alkalmából. Az eredeti helyszíneken, neves színészekkel forgatott tíz perces rövidfilmek a szerző összes művét feldolgozzák – emelte ki.
Idén is lesz Jazz és Blues Fesztivál, valamint lesz Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivál is.
Az igazgató elmondta: mostanra dőlt el, hogy felolvasószínházi darabként Benedek Albert Rátenyér című komédiáját adják elő Bagó Bertalan rendezésében. Az esten a szerzővel és a színészekkel beszélgetést is szerveznek.
Gedeon József hozzátette: idén a fiatalokra fókuszálnak, sok végzős vagy frissen végzett rendező- és színészhallgató lép majd fel, akik reményei szerint „új hangot, új nyelvezetet, mozgalmasságot” hoznak az évadba.
Az MTI kérdésére válaszolva elmondta: május óta lehet jegyet foglalni az előadásokra, ez alapján úgy látja, idén a szokásosnál valamivel nagyobb az érdeklődés a műsor iránt. A Grease musicalre vagy A száll a kakukk fészkére máris elkelt valamennyi jegy.
A részletes program a www.gyulaivarszinhaz.hu oldalon érhető el.
bhzs \ pbe \ brr
MTI 2016. június 29.