Budapest, 2016. június 17., péntek (MTI) – Zenei és táncművészeti előadásokat, valamint gasztronómiai programot is felölelő Magyar nappal indul az Európa-bajnokságon részt vevő országok kulturális bemutatkozása a párizsi Városháza előtti téren – közölte a Balassi Intézet az MTI-vel pénteken.
A június 18. és július 10. között zajló rendezvénysorozat nyitónapján olyan neves művészek és együttesek lépnek színpadra, mint az Experidance, a Besh o droM, a Magyar Állami Népi Együttes, a Fricska, a Creatures, Borbély Mihály szaxofonművész, a Cimbalom Duo, valamint Szász Kitti világ- és Európa-bajnok női freestyle-focista. A magyar ízek világába Mautner Zsófi és Harmath Csaba vezeti be a közönséget.
A programoknak helyet adó pavilon a modern, sportszerető és változatos kultúrával bíró Magyarországot mutatja be, többek között egy három témakörből álló kültéri kiállítást is láthatnak az érdeklődők, amelyen Vasarely Viktor képei és a kortárs magyar fotográfia mellett megismerhetik az utóbbi időszak magyarországi sportfejlesztéseit is.
A magyar részvétel a rendezvénysorozaton a Külgazdasági és Külügyminisztérium Kulturális és Tudománydiplomáciáért Felelős Államtitkársága koordinálásával, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. közreműködésével valósul meg – olvasható a Balassi Intézet közleményben.
pja \ pmg
MTI 2016. június 17.
(Kép forrása: Internet)