Kezdőlap Gazdaság BÉT – Emelkedésre számít az elemző a tőzsdén

BÉT – Emelkedésre számít az elemző a tőzsdén

Budapest, 2016. június 7., kedd (MTI) – Emelkedést vár a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az MTI által megkérdezett elemző.

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy enyhe optimista hangulatban indulhat a kereskedés az európai részvénypiacokon, véleménye szerint a magyar parketten is emelkedés várható.
Minden blue chip erősödhet kissé – tette hozzá.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 45,17 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 27 089 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 3,0 milliárd forint volt. A Mol 55 forinttal, 0,34 százalékkal 16 360 forintra erősödött, 930,2 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 6 forinttal, 0,09 százalékkal 6889 forintra nőtt, forgalmuk 955,6 millió forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,44 százalékkal 451 forintra csökkent, forgalma 112,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 0,96 százalékkal 5645 forintra esett, a részvények forgalma 943,5 millió forintot ért el.

gtz \ gte

MTI 2016. június 7.

(Kép forrása: Internet)