Kezdőlap Események Gulág Emlékév kecskeméti eseménysorozata

Gulág Emlékév kecskeméti eseménysorozata

A Kecskeméti Katona József Múzeum 2016 februárjában nevezett a Gulág Emlékbizottság által kiírt pályázatokra, melynek eredményeként 6,5 millió forintot nyert. Ezt az összeget több program: nemzetközi tudományos tanácskozás, helytörténeti kiadvány, kiállítás, rendhagyó történelemóra sorozat megvalósítására fordítják.

Május utolsó napján a Cifrapalotában rendeztek sajtótájékoztatót, amin bővebben meséltek a megvalósuló programokról és az erre az időszakra vonatkozó helytörténeti kutatások eredményeiről. Az informatív előadáson Mák Kornél alpolgármester, Dr. Kovács Emőke, az országos Gulág Emlékév szakmai vezetője, Dr. Rosta Szabolcs múzeumigazgató és Hajagos Csaba történész, muzeumológus, a programsorozat szakmai koordinátora beszélt.

Tájékoztatót Bán János, a Kecskeméti Televizíó Nonprofit Kft. Hírszolgáltató Divízió főszerkesztője vezette.

A Mák Kornél beszédében kiemelte, hogy Kecskemét méltó módon emlékezik meg a Gulág Emlékévről, a kommunizmus legsötétebb éveiről illetve az 1956-os forradalom eseményeiről. Az 56-os emlékbizottság és Hajagos Csaba irányításával egy olyan szakember stáb is összeállt, amely arra hivatott, hogy feltárja városunk történelmének 1945 utáni időszakát. Örömünkre szolgál, hogy a Gulág Emlékbizottság is támogatja a múzeum célkitűzéseit.

Dr. Kovács Emőke történész, a GULÁG Emlékév szakmai vezetője beszámolt az 2017. február 25-ig tartó országos programsorozat részleteiről, valamint arról, hogy 2017 elején egy újabb civil pályázatot írnak ki, amellyel egymilliárdos keretből támogathatja a Gulág Emlékbizottság az emlékévhez kapcsolódó kezdeményezéseket. Ezenkívül elmondta, hogy az emlékév alapgondolata, hogy elérjenek a Kárpát-medence családjaihoz, akiknek sorsát meghatározta a gulág, a malenkij robot, és hogy a mai fiatalok is megértsék, mit élhettek át az elhurcolt emberek

Hajagos Csaba bemutatta a két nyertes pályázatot, valamint beszámolt a kutatás eredményeiről.      Az „A” pályázat Kecskemét 1945-1947 közötti történetének kutatását, annak, eredményinek nyilvános bemutatását, illetve az oktatás területén történő hasznosítását foglalja magába. Az utóbbi keretében a középiskolások számára 3200 DVD-t ajándékoztak és a következő tanévben rendhagyó történelemórákat építenek be a tanrendbe, hogy jobban megismerjék a 45 utáni magyar történelmet. A közösség megszólítását is fontosnak tartják, ezért meghirdették, hogy várják a 45 utáni időszakra vonatkozó emlékeket, fotókat, tárgyakat és iratokat.

Ezeken kívül egy nemzetközi konferenciát szerveznek a kutatási eredmények nyilvános bemutatására és a Kárpát-medence elismert előadóit is meghívják a rendezvényre, amelynek tervezett időpontja 2017. január 16.

A B pályázat keretében egy kötetben publikálják a regionális és helytörténeti kutatásokat, illetve a Barakkba zárva című vándorkiállításon fogják bemutatni a begyűjtött tárgyakat, dokumentumokat, fotókat.

Hajagos Csaba hangsúlyozta, hogy rendkívül nagy elismerés egy vidéki múzeum és Kecskemét, mint fenntartó és a projekt helyszíne számára a Gulág Emlékbizottság támogatása.