Kezdőlap Események Ismét Csiperó Kecskeméten

Ismét Csiperó Kecskeméten

Újra örömmel készülhetünk egy olyan programra, mely Kecskemétet egy igazi nagy gyermek-fővárossá, játszótérré, ifjúsági központtá varázsolja egy héten keresztül. A július 3. és 10. között megrendezett Európa Jövője Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Találkozón idén több, mint 1000 főt fogadunk majd 26 különböző országból – derült ki a június 21-én tartott sajtótájékoztatón.

A fesztivál célja továbbra is az, hogy előítéletektől mentes, másságot elfogadó, toleráns gyermekeket neveljünk Kecskeméten. Idén mintegy négyszáz önkéntes fog segíteni a fesztivál lezajlásában, és harmincegy fogadó csoport gondoskodik majd az érkező gyermekekről. Idén túlléptük Európa határait – jönnek Kecskemétre például Újdelhiből, Oroszországból, sőt mi több, egy Anglia felett, az Ír tengeren lévő kis államból, a Man-szigetről is látogatók.

Farkas Gábor, a fesztivált szervező Európa Jövője Egyesület elnöke kiemelte, hogy idén is különös figyelmet fordítanak a határon túli magyar gyermekekre. A legtöbben Erdélyből érkeznek majd, valamint két olyan városból, amik Kecskeméthez közel állnak: Sepsiszentgyörgyből és Marosvásárhelyről, de jönnek majd például gyermekek Kárpátaljáról és Vajdaságból is. Különösen fontos, hogy a fesztivállal párhuzamosan szervezik a határon túl szolgáló magyar óvónők találkozóját, a Csillagszemű tábort is. Nagy szükség van a magyar kisebbségnek magyar óvodákra, hiszen ha nem léteznének ezek az intézmények, az iskolák sem tudnának működni magyar nyelven, a határon túli területeken.