Kezdőlap Események Ismét egy jó program a Wojtylában

Ismét egy jó program a Wojtylában

A Wojtyla Ház időről időre megörvendezteti a látogatókat érdekes programokkal, így történt ez ma, június 9-én is, amikor Dr. Herceg Ágnes tájépítész látogatott el az intézménybe.

„A tájak békülékenységre, szeretetre, türelemre, életörömre, fanatizmustól mentes kívánságokra tanítanak, az otthon megbecsülésére, és ezzel más otthonának tiszteletére.” – Szabó Zoltán tollából származik a mai vendég mottója, aki a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, valamint megkapta már a Herman Ottó Innovátor díjat is.

Herczeg Ágnes beszélt a tájépítészet lényegéről és szépségeiről, valamint arról, hogyan tudnak a tájépítészek „együttműködni” a természettel és úgy formálni környezetünket, hogy ne törjék meg a táj egyensúlyát.

„A szakmánk a táj-közösség-ember-hely kapcsolatával foglalkozik. A tájfejlesztés a hely szellemével és a tájban élő közösséggel áll kapcsolatban, amelyben a tájépítész szerepe a táj nyelvének közvetítése. Tervezéskor  a helytörténet, a  kultúra  megismerése a kiindulópont.” – írja Ágnes a honlapján.

Az eseményt nagy érdeklődés fogadta, és közvetlen hangulatban bárki tehetett fel kérdéseket a tájépítész hölgynek.