Kezdőlap Események „Ki mit tud?” Kunszentmiklóson

„Ki mit tud?” Kunszentmiklóson

Minden résztvevőt emléklappal és ajándékkal jutalmaztak, a különdíjas és a továbbjutók értékes ajándékcsomagot kaptak.

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság 2016. június 2-án „Ki mit tud?” versenyt szervezett az illetékességi területen élő 10 és 16 év közötti roma származású fiataloknak. A versenyre összesen 19-en neveztek egyéni és csoportos előadásokkal. A fiatalok prózában, énekben és táncban mérték össze ügyességüket. A versenyzőket elkísérték szülők, hozzátartozók és a felkészítőik.

A rendezvénynek a kunszentmiklósi Varga Domokos Általános és Művészeti Központ adott helyet. A zsűri tagjai: Ivanics László tanár úr, Bogdán József a megyei roma önkormányzat elnök-helyettese és Bóbis Attila r. alezredes rendészeti osztályvezető volt.

A magas szintű előadások közül a zsűri különdíjjal jutalmazta Kutasi Imre József prózai előadását, valamint a szeptemberben a kecskeméti megyei döntőbe továbbjuttatta Bujdosó Vanesszát próza kategóriában, valamint egy dunavecsei és egy kunszentmiklósi tánccsoportot.

Minden résztvevőt emléklappal és ajándékkal jutalmaztak, a különdíjas és a továbbjutók értékes ajándékcsomagot kaptak.