Kezdőlap Gazdaság MNB: nem fenyegeti deflációs veszély Magyarországot

MNB: nem fenyegeti deflációs veszély Magyarországot

Budapest, 2016. június 9., csütörtök (MTI) – Az átmenetileg 3 százalékos célszint alatti infláció ellenére sem fenyegeti deflációs veszély Magyarországot – mondta a Magyar Nemzeti Bank közgazdasági előrejelzési és elemzési igazgatóságának vezetője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Balatoni András szerint Magyarországon semmiképp nem alakulhat ki olyan komoly defláció, mint ami a ’90-es években Japánt jellemezte, részben a bérdinamika miatt, másrészt pedig a magyar gazdasági növekedés az elmúlt időszakban jelentős volt és dinamikus is marad, ami stabilizálja az árszínvonalat. Emellett – a változékony tényezőket kiszűrő – maginfláció továbbra is stabil, egy százalék felett van – jelezte a vezető.
Úgy vélte: az alacsony fogyasztói árindex rövid távon inkább pozitívan hathat Magyarországon, mivel a háztartások vásárlóereje nő, ezáltal a fogyasztás is emelkedhet. A tartós árcsökkenés valóban nem kedvező állapot, a vállalatok bevétele visszaesne, ezáltal nem tudnának annyit költeni munkaerőre, ami lefelé menő spirált eredményezhet a bérekben, ettől azonban Magyarországon nem kell tartani – tette hozzá.
Hosszú távon viszont az alacsony  pozitív infláció „olajozza a gazdaság működést”, a vállalatoknak például lehetőséget ad egy negatív sokk kezelésére a reálbéreken keresztül – mondta.

bbri \ egr \ hgp

MTI 2016. június 9.

 

(Kép forrása: Internet)