Kezdőlap Események OTP Bank: Akár az álomesküvő is elérhető

OTP Bank: Akár az álomesküvő is elérhető

 A házasulandók mindegyike felejthetetlen élményként szeretné megélni házasságkötését. Ehhez nem kizárólagosan, de pénz is szükséges. Az álomesküvő és a hagyományosabb lakodalom költségei között azonban akár több millió forintos is lehet az eltérés. Néhány esetben azonban nem is derül ki számukra, hogy a házasulandókat, csak kevés választja el a vágyott esküvőtől. A költségigényesebb tételek finanszírozására ugyanis igénybe vehető egy hatékony segítség. Minden hatodik személyi kölcsönt igénylő éppen az ilyen családi események – mint például a házasságkötés – finanszírozásához igényli a hitelt.

 Budapest, 2016. június 14. Vannak olyan fix tételek, amelyek minden esküvő esetében közel azonos költséget jelentenek. Két esküvő között azonban hétszámjegyű különbség is adódhat a számla végösszegében az összes vágy beteljesítésétől függően – mondja Landesz Katalin esküvőszervező. A szakember szerint egy átlagos, 80 fős esküvő esetén általában a helyszínbérlés, a menü, a ruha, a zenészek, és a kiegészítő programelemek kiválasztása okozhatja a legnagyobb eltéréseket.

A gyerekkori álom megvalósítása, a különleges helyen megtartott, sokfogásos vacsorát kínáló lakodalom akár 6-700 ezer forint többletköltséget is jelenthet. Szintén nagy különbségek lehetnek a ruhakölcsönzés árában, akár 2-300 ezer forint eltérés is lehet a vágyott és a visszafogottabb ruha között. Egy családi fotós vagy egy profi fotós, videós stáb alkalmazása ugyancsak újabb 2-400 ezer forintos különbséget jelenthet. További százezer forintos eltérést jelenthetnek a torta, a vőfély, a meghívó és a dekorációs tételek – a virág, a textíliák, az egyedi meghívók, ültető- és menükártyák gyártása – is, ha mindenből a legjobbat szeretné a pár. Az óhajtott zenekarról nem is beszélve, ami szintén 2-300 ezer forinttal emelheti a költségeket – hívja fel a figyelmet az esküvőszervező. Összességében tehát valóban nem túlzás a milliós eltérés a vágyott és az előre meghatározott büdzsébe illő esküvők között.

 Amikor órákon belül szükség van pénzügyi segítségre

Jelenleg majdnem minden ötödik ember saját, vagy családtagja esküvőjére takarékoskodik, derül ki a tavaly őszi OTP Bank Öngondoskodási Indexből. Az erre félretett pénzt többségében párnacihában, vagy bankszámlán, könnyen hozzáférhető formában tartják, hiszen az esküvői költségek esetében fontos a gyorsaság, az azonnali elérhetőség. „Lényegében ugyanezekkel a célokkal és igényekkel fordulnak hozzánk az ifjú párok, amikor túlszaladnak az előre tervezett költségeken. Mivel nem ritkán szó szerint órákon belül szükség van a plusz forrásra, fontos, hogy mennyi adminisztráció árán és mikor juthat hozzá a pár. Nálunk, ha minden szükséges dokumentum rendelkezésre áll, a szerződéskötést követően akár egy órán belül az igénylő  számlájára kerülhet a pénz” – fejtette ki dr. Rajmonné Veres Ibolya, az OTP Bank Fogyasztási Hitelek Főosztályának igazgatója.