Budapest, 2016. június 16., csütörtök (MTI) – A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) teljesen felkészülten várja a riói ötkarikás játékok rajtját, és bízik benne, hogy a hátralevő rövid időben további sportolók csatlakozhatnak a csapathoz – jelentette ki Szabó Bence, a MOB főtitkára az 50 nappal a kezdés előtt csütörtökön rendezett budapesti sajtótájékoztatón.
Kiemelte, hogy a jelenlegi 153-as létszám a négy évvel ezelőtti londonihoz képest – amikor a kézilabdacsapat tagjaival együtt 157-en képviselték a magyar színeket – kifejezetten tekintélyes. Hozzátette, hogy a végleges csapatot július 7-én hagyja jóvá a MOB közgyűlése, a legnagyobb létszámú küldöttség pedig július 30-án indul Brazíliába.
Amint elhangzott, a versenyszámonkénti nevezéseket július 11-ig kell eljuttatni a sportági szövetségeknek a MOB-hoz, amelynek pedig ezeket július 18-ig kell továbbítania a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz.
A főtitkár az utazás részleteiről elmondta, hogy a csapatiroda néhány tagja július 25-én, az egészségügyi stáb pedig három nappal később érkezik Rióba. A legnagyobb küldöttség, 172 fő, július 30-án utazik el Brazíliába, a magyar lobogót pedig augusztus 4-én vonják fel az olimpiai faluban. A 205 fős aranygép augusztus 23-én tér vissza Budapestre.
Szabó Bence reméli, hogy sikeres és doppingbotránytól mentes lesz a magyarok szereplése. Utóbbival összefüggésben megjegyezte, hogy a MOB komoly erőt és pénzt fordított a megelőzésre, de Rióban is minden magyar versenyzőre három doppingvizsgálat vár majd. A sportvezető kiemelte, fontos, hogy a sportolók tiszták legyenek, nem utolsósorban azért, mert nemcsak az országot, hanem a 2024-es olimpiai pályázatot is képviselik Rióban.
Fábián László csapatvezető kijelentette, hogy most már leginkább csak a logisztikával, utazással és a kint tartózkodással kell foglalkozniuk. Hozzátette, hogy még néhány sportágban elképzelhető újabb kvótaszerzés, mint például úszásban, atlétikában és ökölvívásban. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, bízik benne, hogy a komoly magyar tradíciókkal rendelkező sportág képviselői még egy-két indulási jogot szereznek a meglévő egy mellé.
A csapatvezető szerint dicséretes a magyar sport számára és komoly eredménye az elmúlt években indított fejlesztési programoknak, hogy 20-22 sportágban lehetnek ott magyar versenyzők az olimpián, s olyan kisebb sportágakban is megmutathatják magukat, mint például a tollaslabda.
„Szerepeljünk tisztán és becsületesen, egységesen és jól, s akkor sok szép eredmény lesz” – nyilatkozott az öttusázóként Szöulban csapatban aranyérmes sportvezető.
Téglásy György orvos, a válogatott kereteket ellátó szolgálat igazgatója a Zika-vírusról elmondta, hogy Rióban ugrásserűen felgyorsult a vegyszeres szúnyogirtás, legutóbbi látogatásukkor már csak elvétve tapasztaltak csípéseket. Siklós Erik, a MOB kommunikációs igazgatója ehhez hozzáfűzte, hogy a szervezők tájékoztatása szerint a vírust terjesztő szúnyogpopuláció 90 százalékkal csökkent az elmúlt időszakban a helyszínen.
A sajtótájékoztatón Császári Attila, az Adidas Budapest Kft. sportmarketing menedzsere egyedi készítésű, személyre szabott pólókat adott át öt olimpiai bajnoknak. A ruhadarabokon – melyeket Vörös Zsuzsanna öttusázó (2004, Athén), Szabó Bence vívó (1988, Szöul, 1992, Barcelona), valamint Szondy István (1952, Helsinki), Fábián László (1988, Szöul) és Martinek János (1988, Szöul) öttusázók vehettek át – a tulajdonosok ötkarikás bajnoki címének dátuma és a győzelem helyszíne látható.
sgg \ scp \ sgr \ kvb
MTI 2016. június 16.
(Kép forrása: Internet)