Kezdőlap Események Rio 2016 – Bemutatták az olimpiai érmeket

Rio 2016 – Bemutatták az olimpiai érmeket

Rio de Janeiro, 2016. június 15., szerda (MTI) – Rio de Janeiróban bemutatták az augusztusi olimpiai játékok érmeit.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Thomas Bach részvételével megrendezett ünnepélyes bemutatón elhangzott, hogy a szem-szimbólummal díszített érmek a fenntarthatóságot, illetve az olimpiai hősök és a természet erői közötti erős kapcsolatot jelenítik meg.
A NOB honlapjának beszámolója szerint az augusztus 5. és 20. között sorra kerülő ötkarikás játékokra készült 2488 darab arany-, ezüst- és bronzérem egyenként 500 gramm súlyú. Gyártásuk során nem használtak higanyt, és további szigorú feltételeknek is megfeleltek, az ezüst- és bronzmedálokat például 30 százalékban újrahasznosított anyagokból állították elő. Az érmekre kerülő műanyagszalagok újrahasznosított palackokból készültek. A medálok díszdobozának brazíliai freijó fa, az érmeket tartó tálcáknak pedig curupixá fa az anyaga.
A szem-szimbólumokat babérlevél-alakzat veszi körül, ami a győzelem jelképe volt az ókori Görögországban. Az olimpia hagyományai szerint a másik oldalon Niké, a győzelem görög istennője látható, a háttérben pedig a Panathinaiko stadion és az Akropolisz.
A paralimpiai játékok érmei különleges fejlesztés segítségével jöttek létre, ugyanis található bennük egy speciális eszköz, amely hangot ad, ha rázzák, így a látássérült sportolók is tudják, hogy arany-, ezüst- vagy bronzérmet tartanak a kezükben. Az aranyérem a leghangosabb, a bronz a leghalkabb. A dobogók az ország trópusi jellegére utalva szerves anyagokból készültek, és az ötkarikás játékok után bútorokat csinálnak belőlük.

srd \ sgg \ sag

MTI 2016. június 15.

 

(Kép forrása: Internet)