Kezdőlap Események V4 – A cseh sajtó a visegrádiak jövőjét boncolgatja a prágai csúcstalálkozó...

V4 – A cseh sajtó a visegrádiak jövőjét boncolgatja a prágai csúcstalálkozó után

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti:
Prága, 2016. június 9., csütörtök (MTI) – A cseh sajtó a visegrádi együttműködés (V4) jövőjét boncolgatta csütörtökön a szerdai prágai csúcstalálkozó után.

A Hospodárské Noviny című gazdasági és politikai napilap úgy vélekedett, hogy nem haldoklik a visegrádi csoport, hanem átalakul, és az egyes tagállamok kormányainak eszközévé válik.
A V4 ismert márka lett az Európai Unióban, de a migránsok befogadását elutasító álláspontja miatt “inkább negatív előjellel” – írta Martin Ehl, a lap külpolitikai rovatvezetője. Szerinte Bohuslav Sobotka cseh kormányfő magára maradt, amikor felhívta a figyelmet az erősödő nacionalizmusra és populizmusra Európában, míg “a többiek inkább arra összpontosítottak, hogy megmagyarázzák, milyen más, és a választó számára jó politikát folytatnak”.
“Magyarország számára a visegrádi csoport egyike azon kevés nemzetközi szervezeteknek, amely lehetővé teszi Budapestnek, hogy terjessze a saját, gyakran nagyon nem szokványos véleményét” – állította a szerző.
“Visegrád, amely eredetileg politikai projekt volt, s amelynek halálát már számtalanszor bejelentették, így politikai eszközzé vált, amely minden egyes állam kormányának lehetővé teszi saját érdekeinek támogatását” – szögezte le a lap.
A szerző úgy vélekedett, hogy ez nagyon jól megmutatkozhat már a következő félévi szlovák uniós elnökség idején. A lap úgy értesült: Szlovákia ebben az időszakban a menekültek befogadásának kérdésben mérsékeltebb álláspontot kíván nyilvánosan képviselni, s megállapodott Csehországgal, hogy radikálisabb álláspontjait Prága tolmácsolja az uniós fórumokon.
A lengyel Polityka Insigh elemzésére hivatkozva Martin Ehl rámutatott: míg a V4-ek a migráció kérdésében képesek voltak a közös álláspont megtalálására, addig például az energetika vagy a klímapolitika terén ez sokkal nehezebben megy. Számolni kell azzal is, hogy bármilyen is lesz a brit EU-tagságról szóló népszavazás kimenetele, a helyzet az EU-ban kiéleződik, és nehezebb lesz az egyes nemzeti érdekek védelme, ami árthat a visegrádi együttműködésnek.
A Mladá Fronta Dnes című liberális napilap felhívta a figyelmet arra, hogy a cseh elnökséget követő lengyel visegrádi elnökség “nagyon problematikus” lehet. A lap emlékeztetett arra, hogy Varsó a demokrácia szabályainak be nem tartása, elsősorban az alkotmánybíróság és a közmédia kapcsán kemény vitába keveredett az Európai Bizottsággal.
A Právo című baloldali napilap azt emelte ki, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Prágában élesen bírálta a nyugati demokráciaexportot, amely “nem oldott meg semmit, csak problémákat okozott”.

kjk \ kvb \ hgp

MTI 2016. június 9.

 

(Kép forrása: Internet)