Kezdőlap Sport 5 helyszínen épül mobilcsónakház  

5 helyszínen épül mobilcsónakház  

Konténerházakból összeállított mobilépületeket telepít augusztusban öt helyszínen, Baján, Tiszalökön, Sződligeten, Szigetcsépen és Törökbálinton a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ). Ezek a létesítmények Csabai Edvin szakmai igazgató szerint kiválóak arra, hogy egy kis-, vagy közepes egyesület igényeit kiszolgálják, ha pedig egy-egy szakosztály később épített csónakházba költözik, akkor a mobilházakat újonnan alakuló tagszervezetek kaphatják meg.

Az MKKSZ 2 évvel ezelőtt indította el a Varsa2 programot, amelynek célja, hogy a szövetség olyan vízparti településeken is meghonosítsa a kajak-kenut, ahol korábban nem volt hagyománya a sportágnak. Ezeken a helyszíneken sokszor az okozza a legnagyobb gondot, hogy nincs kiépítve a kellő infrastruktúra a vízitelepeken.

„Több olyan település vagy egyesület vette fel velünk a kapcsolatot, ahol megvolt a kellő szándék és lelkesedés, de nem rendelkeztek olyan vízparti létesítménnyel, ahol neki lehetett volna állni az utánpótlásképzésnek – meséli Csabai Edvin, az MKKSZ szakmai igazgatója. – Ezeknek a szakosztályoknak azonnali megoldást nyújtanak az olyan mobillétesítmények, amelyeknek most megkezdjük a telepítését. Ha pedig a későbbiekben akár helyi, akár szövetségi, vagy EU-s forrásból képesek lesznek ezek a klubok saját csónakházat építeni, akkor a mobilházakat megkaphatják az újonnan alakuló tagszervezeteink.”

Az ötletet a Jámbor Attila által alapított Szekszárdi Kajak-Kenu Egyesület adta, ahol már több mint 5 éve felépült a mobilházakból álló vízitelep. Az ottani szakosztály azóta rengeteget fejlődött, több mint hetven versenyzőjük van, akiknek a létesítmény minden igényét kielégíti. Hasonló utat jár be a Bajai Vízisport Egyesület is, ahol szeptemberben már birtokba vehetik a konténerekből álló új csónakházat.

„Élni kell az ilyen lehetőségekkel, mert a szövetség a kiemelt állami támogatásoknak köszönhetően most tényleg sokat áldoz az egyesületekre és a beruházásokra – mondja Hoffmann Mónika, a klub elnöke. – Nálunk ezzel megoldódik az öltözők és a szociális helységek problémája és az edzőknek is lesz majd saját irodájuk. A konténerházak ideális átmeneti megoldást jelentenek, de a vízitúrahálózat-fejlesztésre kiírt Európai Uniós forrásokból jövőre olyan beruházás indul a vízitelepen, hogy lesz hajótárolónk és konditermünk is. De most a legfontosabb, hogy már szeptemberben olyan körülményeket tudunk biztosítani az itt sportolóknak, hogy minden szülő szívesen küldi majd hozzánk a gyerekét” – folytatta Hoffmann Mónika, aki szerint az állami támogatásoknak köszönhetően most jó lehetőségekhez jut a magyar sport és benne a kajak-kenu is.

„Az egyesületeknek most feladatuk ezeket a forrásokat úgy felhasználni, hogy később meg tudjanak állni a saját lábukon” –tette hozzá a bajai sportvezető, aki tagja az MKKSZ fejlesztési bizottságának is.