Kezdőlap Kultúra A beatzenei örökség felé fordul az Ivan & The Parazol új anyagán

A beatzenei örökség felé fordul az Ivan & The Parazol új anyagán

A magyar beatzenei örökség előtt tiszteleg új, háromszámos EP-jén az Ivan & The Parazol. Az egyik legnépszerűbb hazai rockcsapat először jelentetett meg kizárólag magyar számokból álló anyagot, amelyhez F.É.SZ.E.K. címmel negyedórás kisfilm is készült.

„Már a zenekar indulásakor foglalkoztatott minket, hogy legyen magyar megszólalásunk, a 2012-ben kiadott EP-nken szerepelt is a Jól áll nekem az élet című szám. Bár azóta is az angol dalok dominálnak, mostanra érett meg bennem, hogy talán magyar nyelven is tudok felvállalható szövegeket írni. A friss anyag nyitódala – a Dobd ki – saját magyar szövegem, amiből eddig nem volt sok” – mondta Vitáris Iván, a zenekar frontembere az MTI-nek.
A hat éve létező, a hatvanas-hetvenes évek zenei irányzatait a 21. századba átültető Ivan & The Parazol új EP-jének címe Festők, Építészek, Szobrászok és Egyéb Komédiások, röviden F.É.SZ.E.K. A zenei anyagon a Dobd ki mellett egy két évvel ezelőtti felvétel magyar változata, a Ha megnyitod a szíved szerepel Bródy János szövegével, valamint egy Illés-feldolgozás, az Add a kezed.
Simon Bálint, a csapat dobosa kitért arra, hogy korábban nem sokat tudott a hatvanas-hetvenes évek magyar beatzenéjéről, akkor csodálkozott rá, amikor az Illés-zenekar tagjainak felkérésére 2014 decemberében a Beatünnep című koncerten eljátszhattak két Illés-klasszikust, köztük az Add a kezedet.
„Egy kis vidéki házikóban készültünk arra az Aréna-koncertre, és valahogy ráéreztünk. Az Add a kezed olyan ízt adott nekünk, ami után elindulhattunk egy új dimenzióban” – tette hozzá a dobos. A Beatünnep után az Ivan & The Parazol 2015 márciusában meghívta telt házas Akvárium klubbeli koncertjére a színpadra Bródy Jánost.
A zenészlegenda az Akvárium-koncert után kereste meg az együttest a Ha megnyitod a szíved szövegével. „Nyilván őt is megérintette, hogy a Sárikát 1200 fiatal énekelte lelkesen. Bródy János arra törekszik, hogy a beatkorszak értékeit átmentse a mai korba, emellett képes újra és újra megújulni, a felszínen tartani életművét” – mondta Simon Bálint és Vitáris Iván.
A F.É.SZ.E.K.-hez negyedórás vágatlan kisfilm is készült. Damokos Attila rendező, Nagy Marcell operatőr és Turán Eszter producer alkotását a Fészek Művészklubban forgatták, a hazai könnyűzenei és underground színtér számos ismert alakja szerepel benne, köztük Bródy János, a Mary PopKids és a Middlemist Red tagjai, Kemény Zsófi slammer, Baksa-Soós Attila és Frenk. „A kisfilm a tervek szerint külföldi filmfesztiválokon fog szerepelni, úgy néz ki, a texasi SXSW-n is”.
Az énekes kiemelte, hogy a beat mellett a magyar rock hagyományai is fontosak a zenekar számára. Az Ivan & The Parazol még alig volt ismert, amikor 2012-ben felléphetett az MR2 Akusztik sorozatában, ahol fel kellett dolgozni egy-két régebbi magyar dalt. Az egyik a Skorpiótól az Azt beszéli már az egész város volt (Frenreisz Károly közreműködésével), a másik A becsület a Piramistól. „Tavaly Karácsony Jánost az LGT-ből hívtuk vendégnek Budapest parkbeli fellépésünkre, idén, augusztus 6-án a Piramis gitárosa, Závodi János lesz velünk. Több régebbi számot is előveszünk, meg egy-két Piramist persze”.
Vitáris Iván szerint az Ivan & The Parazol zenéjében egyensúlyban vannak a beatesebb dalok, a pszichedelikus, a blues-os és a hardrockos számok, ezek keveréke adja az együttes hangját. Hozzáfűzte: az elegy talán a legutóbbi stúdióalbumon, a tavaly megjelent The All Right Nows-on állt a legjobban össze.
„Nem azért írunk most magyar nyelvű számokat, hogy új közönséget nyerjünk magunknak. Egyszerűen megértünk arra, hogy kipróbáljuk, ráadásul a magyar nyelv kompatibilis a beatzenével. Korábban volt bennünk dac, hogy csak azért sem fogunk magyarul írni, mert az induláskor mindenki azzal jött: az angol nyelvű zene bukás Magyarországon. Nálunk jól működik az angol nyelvű ének, és ha most vannak is magyar számaink, az angol meg fog maradni, hiszen külföldön esélyünk sincs a magyarral” – fejtette ki Vitáris Iván az MTI-nek.
Idén januárban az Ivan & The Parazol is fellépett Magyarország képviseletében a groningeni Eurosonic fesztiválon. A sikeres fellépés eredményeként most hétvégén a dortmundi Juicy Beats fesztiválon, valamint egy hollandiai rendezvényen, az apeldoorni StadsOase fesztiválon zenélnek, december 2-án pedig a legendás amszterdami koncerthelyszínen, a Paradisóban játszanak. „Keményen dolgozunk, hiszünk a munkában és lépésről lépésre haladunk előre” – szögezte le Vitáris Iván.
A zenekarnak korábban két dala szerepelt a sikeres amerikai televíziós filmsorozatban, a Shameless – Szégyentelenekben: a Take My Hand, valamint az I Got A Feeling That I’m Underneath. 2013-ban az Ivan & The Parazol képviselte Magyarországot az MTV Europe Music Awards (EMA) világversenyén. Simon Bálint örömtelinek nevezte, hogy a náluk is fiatalabb zenekarok, köztük a Middlemist Red, a Blahalouisiana vagy a Fran Palermo most szintén jó eséllyel pályáznak külföldi lehetőségekre angol nyelvű produkciójukkal.
A csapat Together című száma a 2014-es Sziget fesztivál „himnusza” volt; a zenekar idén augusztus 11-én játszik a Szigeten, a Petőfi Rádió-Telekom VOLT Fesztivál színpadon. Vitáris Iván és Simon Bálint elmondta: elképzelhető, hogy az Ivan & The Parazol jövőre megjelentet egy teljes magyar nyelvű stúdiólemezt.
Az együttesben még Balla Máté (gitár), Beke István (billentyűs hangszerek) és Tarnai János (basszusgitár) szerepel.

2016. július 29., péntek