Kezdőlap Rendőrségi hírek A bevándorlók között az embercsempész

A bevándorlók között az embercsempész

 

A 9 fős csoportban „rejtőzött” a szerb embercsempész.

A Hercegszántói Határrendészeti Kirendeltség járőrei 2016. május 30-án 22 óra 50 perckor Gara külterületén egy 9 fős csoportot ellenőriztek. A külföldiek magyarországi jogszerű tartózkodásukat hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért előállították őket a kirendeltségre. Az intézkedés során kiderült, hogy az előállítottak közül egy szerb férfi az ország mélységébe akarta kísérni a 8 fős török csoportot.

A szerb állampolgár ellen embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya indított büntetőeljárást.

A férfit gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amit az illetékes járásbíróság elrendelt.

A nyomozók a napokban befejezték az eljárást és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal a Bajai Járási Ügyészségnek küldték meg. – Adta tudomásunkra a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

(A kép forrása: internet)