Budapest, 2016. július 14., csütörtök (MTI) – Átadták a Guckler Károly-kilátóközpontot, valamint a Hármashatár-hegyi turistaházat csütörtökön.
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Pilisi Parkerdő Zrt. turisztikai fejlesztésének átadásán a kilátóközpontnál elmondta, hogy 2010 óta a 22 állami erdészetben több mint 15 milliárd forint közjóléti fejlesztés valósult meg. Hozzátette: egyebek közt 40 új kilátót, 16 szálláshelyet, 9 erdei iskolát, száznál is több erdei kiránduló- és pihenőhelyet alakítottak ki, illetve felújítottak 12 kilátót, 50 szálláshelyet, 20 erdei iskolát és 60 kiránduló- és pihenőhelyet.
A miniszter kiemelte: a közjóléti fejlesztésekkel kirándulók milliói tudják szabadidejüket kulturált körülmények között eltölteni.
A Pilisi Parkerdő Zrt. tavaly a fővárosban és környékén csaknem 65 ezer hektár erdőterületen mintegy 20 millió látogatót regisztrált, és 750 kilométer karbantartott turista hálózatot kezel – mutatott rá a miniszter.
Fazekas Sándor hangsúlyozta, a parkerdő fejlesztései a megfelelő turisztikai infrastruktúra és a magas szintű szolgáltatások kialakítását szolgálták, a Hármashatár-hegyen 120 millió forint beruházásból hozták létre a turistaházat, és benne a 36 férőhelyes szálláshelyet.
Zambó Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója elmondta, a XXI. századi erdész jellemzője, hogy fenntartható erdőgazdálkodást folytat, és jelentős részt vállal a természetvédelemben. Közölte, a Hármas-határhegyi turistaház és a Guckler Károly-kilátóközpont kialakításával a társaság egyik legfontosabb fejlesztése valósult meg. A terület rendbe tételét 2012-ben kezdték meg, majd egy korszerű ökoturisztikai, zöldbázis turistaközpontot hoztak létre.
A zrt. tájékoztatása szerint a kilátóközpont 31 millió forintból valósult meg, a turistaház kialakítására 120 millió forintot fordítottak magyar forrásból.
gpe \ gry
MTI 2016. július 14.