Kezdőlap Események Balesetet okozott, segítségnyújtás nélkül hagyta ott a helyszínt

Balesetet okozott, segítségnyújtás nélkül hagyta ott a helyszínt

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 03010/2769/2016. bűnügyi számon nyomozást rendelt el segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. július 5-én 7 óra 40 perc körül Kecskeméten, a Könyves Kálmán körút és a Bíró Lajos utca kereszteződése előtti útszakaszon várakozó, ismeretlen forgalmi rendszámú, barna színű, feltehetően Hyundai H-1 típusú gépkocsi úgy indult el a Halasi út felé, hogy nem biztosított elsőbbséget a Könyves Kálmán körúton közlekedő Opel Corsa típusú autónak, amelynek következtében összeütköztek. A baleset során az Opel Corsa megpördült és először egy forgalmi ok miatt a szemközti sávban álló Ford Transit típusú tehergépkocsinak, majd a teherautó mögött álló Suzuki Swift típusú és egy Renault Clio típusú személygépkocsinak ütközött.

Az Opel Corsa vezetője a baleset következtében az elsődleges orvosi szakvélemény szerint nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.

A baleset ismeretlen okozója segítségnyújtás és adatainak hátrahagyása nélkül elhagyta a helyszínt.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya kéri, hogy aki látta a balesetet, illetve az ismeretlen sofőrről információval rendelkezik, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-76/513-300-as telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107 és 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik.