Kezdőlap Gazdaság BÉT – Stagnáló nyitást vár a szakértő

BÉT – Stagnáló nyitást vár a szakértő

Stagnáló nyitást vár kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó szakértő.

Sinka Csaba, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: a nyugat-európai tőzsdeindexek alapján nem vár nagy elmozdulást a nyitáskor. A befektetők a Richter részvényekre figyelhetnek, a gyógyszercég a héten teszi közzé a gyorsjelentését. A papír iránt továbbra is nagy az érdeklődés.
Kedden kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, az elemzők szerint a testület nem változtat az alapkamat 0,90 százalékos szintjén – tette hozzá. Délután az amerikai beszerzésimenedzser-index adatok lehetnek hatással a kereskedésre.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 98,61 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel, 27 950,24 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt. A Mol 110 forinttal, 0,62 százalékkal 17 560 forintra gyengült, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények 14 forinttal, 0,20 százalékkal 6857 forintra erősödtek, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,45 százalékkal 448 forintra nőtt, forgalma 254,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 102 forinttal, 1,73 százalékkal 6000 forintra emelkedett, forgalmuk 3,1 milliárd forintot ért el.

hvk \ gte

MTI 2016. július 26., kedd