Kezdőlap Események BL-selejtező – Osztrák vagy lett ellenfele lehet a Ferencvárosnak

BL-selejtező – Osztrák vagy lett ellenfele lehet a Ferencvárosnak

Az osztrák Red Bull Salzburg vagy a lett Liepaja együttese lehet a Ferencváros ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában.

A pénteki, nyoni sorsoláson eldőlt, hogy a magyar bajnok, amennyiben túljut az albán Partizanin, akkor hazai pályán kezdi a párharcot. Szerdán, idegenben 1-1-es döntetlent játszott az FTC, a visszavágót szerdán rendezik.
Az osztrák bajnok a párharc első felvonásán 1-0-ra győzte le lett riválisát, így minimális előnnyel várja a visszavágót. Érdekesség, hogy a Ferencváros egyik nyári szerzeménye, az osztrák Marco Djuricin éppen a Salzburgtól érkezett kölcsönbe a zöld-fehérekhez.
A harmadik forduló győztesei a zárókörben már a főtáblára jutásért lépnek pályára, míg a vesztesek az EL főtáblájára jutásért harcolhatnak majd. A BL-selejtező playoff-párharcainak vesztesei az Európa Liga csoportkörébe kerülnek át.
A selejtező harmadik fordulójának első mérkőzéseit július 26-án és 27-én, míg a visszavágóit egy héttel később bonyolítják le.
A negyedik kör sorsolását augusztus 5-én rendezik.

Párosítás:
Bajnokok ága:
Partizani (albán)/FERENCVÁROS – Red Bull Salzburg (osztrák)/Liepaja (lett)
Rosenborg (norvég)/IFK Norrköping (svéd) – The New Saints (walesi)/APOEL (ciprusi)
Vardar Szkopje (macedón)/Dinamo Zagreb (horvát) – Dinamo Tbiliszi (grúz)/Alashkert (örmény)
Olimpiakosz (görög) – Hapoel Beer-Seva (izraeli)/Sheriff (moldovai)
Zalgiris Vilnius (litván)/Asztana (kazah) – Lincoln Red Imps (gibraltári)/Celtic (skót)
Olimpija Ljubljana (szlovén)/Trencín (szlovák) – Zrinjski Mostar (bosnyák)/Legia Warszawa (lengyel)
Viktoria Plzen (cseh) – Qarabag (azeri)/F91 Dudelange (luxemburgi)
Astra Giurgiu (román) – Crusaders (északír)/FC Köbenhavn (dán)
BATE Boriszov (fehérorosz)/SJK (finn) – Dundalk (ír)/FH (izlandi)
Ludogorec (bolgár)/Mladoszt Podgorica (montenegrói) – Valletta (máltai)/Crvena zvezda (szerb)

Nem bajnokok ága:
Ajax Amsterdam (holland)-PAOK (görög)
Sparta Praha (cseh)-Steaua Bucuresti (román)
Sahtar Donyeck (ukrán)-Young Boys (svájci)
Rosztov (orosz)-Anderlecht (belga)
Fenerbahce (török)-AS Monaco (francia)

sgg \ slr \ sag

MTI 2016. július 15., péntek

Budapest/Nyon, 2016. július 15., péntek (MTI) – Az osztrák Red Bull Salzburg vagy a lett Liepaja együttese lehet a Ferencváros ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában.