Kezdőlap Régió Csontoktól a gyanúsítottig

Csontoktól a gyanúsítottig

Egy 2011 őszén történt emberölést derítettek fel a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai.

Állampolgári bejelentés érkezett 2016. február 11-én arról, hogy Kiskunhalason, a Keceli út környékén egy erdős területen feltehetően emberi csontmaradványokat találtak. Az ügyben a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított az eset körülményeinek tisztázása céljából. A kirendelt szakértők véleményei szerint az erdőben egy idős férfi maradványait találták meg, aki évekkel ezelőtt bűncselekmény áldozata lett.

A csontok alapján sikerült azonosítani az elhunyt férfit, akinek az eltűnését még 2012. június 15-én jelentette be egyik rokona. Az eltűnés miatt elrendelt eljárásban a rendőrök megállapították, hogy a kiskunhalasi lakosnak 2011 őszén veszett nyoma.

A beszerzett adatok, bizonyítékok alapján a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság (BKMRFK) Bűnügyi Osztálya 2016. június 28-án büntetőeljárást indított, amelynek során megalapozottá vált a gyanú, hogy az idős férfit egy ismerőse, S. Mihály ölte meg. Másnap – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki az 59 éves férfit, majd vallomása alapján a tanyája udvarán további holttestmaradványok kerültek elő.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2011 szeptemberében a kiskunhalasi tanyáján előzetes szóváltást követően bántalmazta ismerősét, aki belehalt sérüléseibe. Ezt követően a holttestet az ingatlan udvarában elásta. A lelepleződés elkerülése érdekében 2015 őszén kiásta a tetemet és a maradványok egy részét a közeli erdőben rejtette el. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársa és tetemkereső szolgálati kutyája segítségével a csontváz hiányzó részeit is megtalálták a rendőrök.

S. Mihályt őrizetbe vették a nyomozók és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amit a nyomozási bíró 2016. június 30-án elrendelt.

Az ügy részleteiről sajtótájékoztató keretében 2016. július 13-án 9 órakor Szabó Vendel r. ezredes, a megyei rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese és Dr. Kovács Gábor r. alezredes, a BKMRFK Bűnügyi Osztályának vezetője számolt be. A nyomozás jelenleg is folyamatban van.

2016. július 13., szerda